A cselekmény laza szerkezete, epikus rétegezettsége - álom az álomban - az alkotó dramaturgiai technikák alkalmazására ad módot, és egy ízig-vérig modern színházi előadást kínál.
A tér-idő, mérték és arányok tekintetében Carroll írása halmozza a következetlenségeket, ami nemcsak az intellektuális izgalomnak és humornak forrása, de a groteszk, sőt a szürreális megjelenítésnek is alapja lehet.
Mitopoétikus szemlélete nem társul unalomba fulladó nevelő-okító szándékkal, s a műre nem nehezül rá az írói üzenet pátosza.
Az elme villódzó játéka sosem öncélú, a meghökkentés, a nem várt fordulat, az "aha"-élmények sora és a poentírozás mindig a kapcsolatteremtést szolgálják.
Kosztolányi fordítása megmagyarítja a történetet ott, ahol azt erőltetettség nélkül lehet. Mi sem törekedhetünk másra.
Egy hasonlat: Aliz Candide unokája lehetne, hiszen ő is, akárcsak Voltaire hőse, angyali naivitásában tán észre sem veszi, hogy milyen hisztérikus, milyen abszurd, milyen kaotikus és milyen szörnyű világban él és álmodik...
A jámbor mosollyal tudomásul vett szörnyűség, a kacagásra ingerlő abszurd, a röhejes sors Ihók és Mihók földjén...
(A rendező naplójából)
A(z) Térszínház előadása
Hozzászólások