Színház

Az apostol

előadás, 90 perc, 2019.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

K2 Színház előadása.

Az előadás közege a ma: akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy az előadás eljátszik a gondolattal: hogy mi lenne, ha Petőfi Sándor ma feltámadna, és elkezdené megjobbítani a világot a maga XIX. századi eszméivel. A rendezés ki szeretné emelni a Petőfi és Szilveszter közti rokonságot, ezért a szövegkönyv elkészítése során élünk a szövegmontázs módszerével: több Petőfi- verset is Szilveszter szájába adunk, hogy hangsúlyozzuk: nemcsak a költemény főhősének, hanem az egyik legnagyobb magyar és európai romantikus költőnek a gondolatairól van szó a világjobbítás problematikáját illetően.

„Az apostol számomra a világjobbítás problematikájának nagy műve. A romantikus elbeszélő költemény a főhős, Szilveszter életén keresztül mutatja be, milyen végzet vár azokra, akik életüket annak áldozzák, hogy a világ, ez a hatalmas "szőlőszem" egy szép napon majd megérjen. A mából visszatekintve Petőfi Apostolára a legizgalmasabb momentum a két történelmi pillanat - a XIX. század közepe, a magyar romantika virágkora, valamint a XXI. század értékválsággal küzdő jelenkora - egymással való ütköztetése. Mennyiben módosulna Szilveszter sorsa, ha az általa képviselt értékrendszerrel mai világunkban kellene boldogulnia? Őrültnek néznék a szőlőszem-hasonlatát hallva? Netán sztár lenne? Vagy politikai pályára léphetne? Esetleg a világ teljesen közömbösen kezelné világjobbító szándékait? Egyáltalán: hogyan ítélünk meg ma egy világjobbítót: félünk tőle, vagy istenítjük? Ennek az igencsak aktuális kérdésnek a körbejárására kínál lehetőséget Az apostol színrevitele.” – Benkó Bence, az előadás rendezője

Bemutató időpontja:

2019. szeptember 26.,

Stáblista:

Hozzászólások