Az Ismeretlen Kutatása Alkotóműhely: Rambó

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Műhely Alapítvány 2006-ban indította útjára programsorozatát azzal a céllal, hogy kutatási lehetőséget biztosítson az alkotóknak és egyben kereteket teremtsen a nézőknek, érdeklődőknek, hogy részesei lehessenek az alkotási folyamatnak. Sem a sorozat, sem pedig a decemberi este nem arról fog szólni, hogy láthatunk egy újabb táncelőadást, nem ez a célunk, épp ellenkezőleg a lehető legszabadabb kereteket kínáljuk az alkotóknak.
A 2019. október-decemberi időszakban Raubinek Lili (táncos, koreográfus), Kelemen Patrik (táncos, koreográfus) és Szabó János (fotóművész) kaptak meghívást a Műhely Alapítványtól, hogy RAMBÓ című projektjükkel 8 héten át foglalkozzanak, és osszák meg gondolataikat, munkamódszereiket és eredményeiket a közönséggel. A záróbemutatón a három művész ezen kutatómunka eredményeit osztja meg velünk. „Mi a közös a Merapi vulkán kitörő lávafolyamában és a péntek éjszakában elcsattanó ökölcsapásban? A férfiközpontú, hatalomközpontú, megalomán rendszerek elhagyott
brutalista emlékművei, elfelejtett rozsdásodó csata-tengeralattjárói magányosan állnak szerte
a világon.
Az elnyomó és kirobbanó macsó dinamika lüktetéseinek mezsgyéjén végezzük kutatásunkat. Az annak pitvarudvarába tartozó erőszak és fájdalom vizsgálatán keresztül keressük ezen szituációk fizikális, vizuális és gondolati megnyilvánulásait. Célunk formák és mechanizmusok feltérképezése és leleplezése. A kutatás katalizátorként a reprezentáció és valós brutalitás; a kép és érzet között tátongó szakadékba bámulás szolgál. A vizsgálat során eszközünk a tesztoszterontól csöpögő
férfikép: Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, Jackie Chan és Bud Spencer kalauzol.”

Az alkotókról
Szabó János 2018-ban szerzett diplomát a MOME fotográfia szakán. Legfőbb kutatási területei a társadalom és emberábrázolás, rendezvénydokumentálás a dokumentáció és az emlékezés  viszonyában. Eseményfotósként is dolgozik, így érti a pillanat szülte vehemenciát. Vizuális gondolkodása nagyban gazdagítja a kutatást, segíti a férfi reprezentáció témájában való elmélyülést.
Raubinek Lili 2015-ben végzett a Budapest Kortárstánc Főiskolán. Azóta szabadúszó
táncos-alkotóként dolgozik Budapesten. Az Imre Zoltán Pályázat nyerteseként készítette el első önálló darabját, cottoncandy munkacímű előadása ismét az IZP keretei között, előkészületi fázisban van. Emellett feltűnik a prózai színház határmezsgyéjén is: színházi-nevelési előadásokban, prózai darabok koreográfusként.

Kelemen Patrik jelenleg Budapesten élő szub-harmincas táncművész és alkotó. Tanulmányait Budapesten, Salzburgban és Brüsszelben végezte. Előadóként és alkotóként is tevékeny. Az alkotói munka mellett különös figyelmet szentel az improvizációs technológiák kutatásának. Jelenleg futó kutatásai – RAMBÓ és Plateau – a tánc poétikus, asszociáció-teremtő erejét és a kontent-kontext kölcsönhatását vizsgálják.

Mentor: Hudi László

Hozzászólások