Színház

Blablabla

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Március 22-én, csütörtökön 19 órakor a Vörösmarty Színházban tartja bemutatkozó estjét a Székesfehérvári Balett Színház. „Blablabla” című műsorukban négy eredeti történetet mesélnek el a tánc nyelvén, az est vendége az Alba Regia Vonósnégyes és az Alba Regia Táncegyüttes.

A társulat most először mutatkozik be otthonában, a székesfehérvári közönség előtt, de megalakulása óta már két nagy sikerű előadást tudhat maga mögött, ezeket a Nemzeti Táncszínház felkérésére és szervezésében Budapesten tartották tavaly decemberben és idén februárban, a Budapest Táncfesztiválon.

A kortársbalett-társulat vezetője Egerházi Attila Harangozó Gyula-díjas koreográfus Csehországból tért haza, ahol korábban, hét évig művészeti vezetője volt a South Bohemian Ballet társulatának. A társulat vezetője és a táncművészek azzal az elhivatott szándékkal érkeztek Székesfehérvárra, hogy egy markáns arculatú, egyedi hangvételű repertoárral rendelkező kortárstánc-színházat hozzanak létre egy olyan városban, ahol a kultúra nagy hangsúlyt kap.

Az együttes ezen az esten négy, egymástól különböző zsánerű világot, négy eredeti történetet rajzol meg a tánc nyelvén. A címadó produkció az emberi kommunikációról, illetve annak hiányáról tart elénk görbe tükröt, a Zero Gravity című darab az ember szabadság iránti vágyáról szól, a Csókok című balett vidám hangvételű, lendületes „tánc-leporelló”, az estet lezáró Vörös/rúzs című darab pedig Ravel Bolerója nyomán született.

A balettprodukciók között vendégként lép fel az Alba Regia Vonósnégyes, rövid koncertjükön részlet csendül fel Haydn: D-moll kvintkvartett Op. 76. No. 2 című művéből, és természetesen nem hiányozhat az est műsorából a társulatnak otthont és próbahelyet adó Alba Regia Táncegyüttes sem, akik Esik eső, hull a zápor címmel magyarózdi táncokat mutatnak be.

Hozzászólások