Színház

Bóják

táncelőadás, magyar, 2006.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Dicsőíteni akartam, egész hevében és büszkeségében, annak az emberi létnek, vagy inkább emberi vonulásnak drámáját, melyet a mai tetszelgés annyira lenéz és lefitymál, hogy meg akarják fosztani minden jelentőségétől, minden fenséges összefüggésétől azokkal a nagy erőkkel, amelyek megteremtenek, átjárnak, összekötnek bennünket. Maga az ember teljessége - minden idők emberének testi és erkölcsi teljessége, hatalomra hivatottságával és isteni hajlamával - ezt akartam talpra állítani a legcsupaszabb talajon, beteljesülő sorsának tündöklő éjszakájával szemben. És a Tengert választottam, jelképesen, mint e sors feltáruló tükrét - mint az összeáramlás és sugárzás helyét: valódi, mértani hely ez és a tájékozódás táblája. Ugyanakkor örök erők mércéje, ahonnan tartalékot meríthet a tökéletesüléshez és önmaga túlhaladásához az ember, ez a kielégíthetetlen vándor."
A fenti sorokban Saint John Perse - Nobel díjas francia költő (1960) - Bóják című művének inspiratív erőteréről vall, arról, hogy minek is volt köszönhető a mű világrajövetele. Mi pedig - itt és most: ezen idézet citálásával - táncszínházi előadásunk inspiratív közegéről vallunk, arról, hogy mi is motivált minket a "Bóják" koreografikus megjelenítésében.

A(z) Magyar Mozdulatművészeti Társulat előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások