Színház

Candide

előadás, 60 perc, magyar, 2009.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Candide című regény - amely a középiskola I. évfolyamának kötelező olvasmánya is - színre vitelének okát az a felismerés jelenti, mely szerint a mű tartalma meggyőző színházi üzenettel és aktualitással bír, története tökéletes párhuzamba állítható a XXI. századi fiatalok léthelyzetével: az országhatárok fellazultak, az utazás, a világ megismerése sokak számára elérhető közelségbe került. Ugyanakkor a világ magára is hagyta az embert, ahol csupán felelősségtudata és akaratereje folytán lelheti meg identitását. Candide a folyamatos kérdezés állapotában kutatja önmagát. Ki vagyok én? Naivul hisz mestere tanításában: "ezen a világon minden a legjobban van". Ez a kijelentés cáfolódik meg minden fejezetben.

A Forrás Színház interpretációja fiatal művészektől fiataloknak szól, s a játszók interaktív gondolkodásra hívják nézőiket. A színpadi adaptáció célja a szórakoztató, de ugyanakkor intenzív színházi élmény mellett olyan pozitív emberi értékek sejtetése, mint az egyéni döntés meghozatalának fontossága és felelőssége, és nem utolsó sorban az identitás szüntelen keresése. Az előadás szinte bármilyen térben előadható, alkalmas helyszínnek leginkább mégis az iskolai terek mutatkoznak. "Minden esemény egyetlen láncsort alkot ezen a legeslegjobb világon; mert hisz ha nem rúgják fenéken, s nem ebrudalják ki egy szép kastélyból Kunigunda királykisasszonyért, ha nem gyötri meg az inkvizíció; ha nem járja be gyalog Amerikát, és ha nem veszíti el száz eldorádói juhocskáját, bizony nem ehetne itt befőtt cédrátot és pisztáciát."

A(z) Forrás Színházi Műhely előadása

Stáblista:

Hozzászólások