Hát nem. "Csak csajozni" a diszkóban szokás, a csábítás pedig a régmúlt romantikus korok úriembereinek passziója volt.
Minden korban vannak nagyon erős és határozott nők, akiket már kislánykoruktól a protokoll szabályaira tanítanak, magas társadalmi státuszukat határozott és kifinomult arckifejezéseikben hordják. Őket nem lehet "csak úgy" levenni a lábukról, nekik nem lehet csak úgy "tenni a szépet".
Erre jön a nőcsábász, például Casanova, és remegnek a térdek, kipirulnak az arcok és a távolságtartó erős nők elolvadva dőlnek a karjaiba. Hercegnék, nemes nők, férjezett asszonyok és özvegyek adják egymásnak a kilincset.
A nőcsábász olyat tesz, amit egyszerű halandó nem tehetne meg. A nőcsábászra nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak.
De mi lehet a titka? Jóképű? Határozott? Ügyesen bánik a szavakkal?
Nem, ennél sokkal több.
A nőcsábász mindig egy rejtély. Izgalmas, titkolózó, és lerí róla, hogy kalandor. Az elcsábított nők pedig mind azt hiszik, hogy majd ők megfejtik őt. Minden nő meg akarja őt menteni, megnevelni, lenyugtatni, megmutatni a letelepedett, családos élet szépségét.
De soha nem sikerülhet. A nőcsábász a megtestesült vad fiatalság, a korlátokat és szabályokat nem ismerő szenvedély.
A nőcsábász mindaz, ami a protokoll, a szabályok, a társadalmi szerepek mögött megbújik az emberekben. Az a szenvedély, ami átüt a hivatalosságon. Az a szenvedély, aminek ellenállni nem lehet.
A nőcsábász ismeri a titkaidat és a vágyaidat, és szembesít velük. Végül nem is a nőcsábászba szeretsz bele, hanem a saját vágyaidba. Abba az elképzelt életbe, amit a bálteremben a füledbe suttog.
Az életbe, amelyben szabad lehetsz.
A(z) Esztrád Színház előadása
Hozzászólások