Színház

Család ellen nincs orvosság

komédia, 2 felvonás, magyar

Értékelés:

5 szavazatból
Szerinted?

A "Délután a legjobb" és a "Páratlan páros" c. komédiák szerzőjének legújabb darabját hosszú évek óta fergeteges sikerrel játsszák Londonban."A színház előcsarnokában nevetőgorcsoldókat kellene árusítani" vélekedtek a londoni nézők. Reméljük, hogy a magyar nézőknek is ez lesz a véleményük, mert ebben a londoni korház orvostársalgójában játszódó komédiában egymást érik a mulatságosabbnál mulatságosabb fordulatok. A tisztes családi életet élő David Mortimore professzor (Harsányi Gábor) éppen elődást készül megtartani egy nemzetközi konferencián, amikor megjelenik egykori szeretője, akit 18 éve nem látott. De a nagyobb baj az, hogy nem egyedül jött, hanem magával hozta egykori kapcsolatuk gyümölcsét, az immár nagykorú Lesliet (Csonka András), aki szeretné megismerni apukáját. A professzor, hogy a botrányt a felesége előtt elkerülje, megkéri kollégáját, Bonneyt (Straub Dezső), hogy ő, mint agglegény vállalja el helyette az apaságot. Ebbe ő bele is megy, de a főnővér (Csala Zsuzsa) mindent összekavar. Még a rendőrségnek is közbe kell lépnie, hogy a bonyodalom szálait kibogozza. Eközben az orvosok nővérnek öltöznek, hogy a főnővér helyett ők tegyenek vallomást. A főnővért elkábítják, aki kiesik az ablakból, s még hosszan sorolhatnánk mindazt a sok mulatságot, amik a cselekmény során igénybe veszik a közönség rekeszizmait! De legyen a többi meglepetés...

Stáblista:

Szereplők

Dr. David Mortimore
Rosemary Mortimore (a felesége)
Főnővér
Dr. Hubert Bonney
Dr. Mike Connoly
Sir Willoughby
Rendőrőrmester

Alkotók

Hozzászólások

9/10
Rojita 2020 máj. 06. - 00:23:38 9/10
https://www.youtube.com/watch?v=_Dat86jCdMg
A yt-on találtam, a 80-as évekbeli felvétel lehet, egy bohózat. Gálvölgyi, Straub, Böröndi, Csala Zsuzsa, Sáfár Anikó, Verebély Iván, Lorán Lenke. Klasszikus helyzetkomikumok, félreértések.
Nagyon jó a forgatókönyv, elemükben vannak a színészek.
Üdítő 2 óra.
crazyforyou 2009 okt. 02. - 21:56:51
Drága szépemlékû Vidám Szinpad.De jó is volt,mennyi jó darab ment....