Színház

Éneklő ízületek

táncelőadás, magyar, 2007.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Január végén kerül bemutatásra a Trafóban az Éneklő ízületek című táncelőadás, amelynek előkészületei jelenleg még az alkotói folyamat kísérletezési stádiumában tartanak. A már elkészült részletekből tekinthető meg egy fázisrajz a mostani munkabemutatón.
"A darabban komplex élményt szeretnék nyújtani, amelyben a vizualitásnak, a hangnak, a szövegnek és a táncnak egyformán hangsúlyos szerepe van.
Azt látom, hogy abban a kultúrában, amelyben élünk, végletes, egészségtelen a viszonyunk a testünkhöz; vagy egyáltalán nem törődünk, vagy túl sokat foglalkozunk vele. Túlkompenzáljuk eredendő szégyenünket és gátlásosságunkat, azt, hogy testünket nem tudjuk olyannak elfogadni, amilyen, ezért plasztikázzuk, befestjük, felvarrjuk, mesterségesen megfiatalítjuk, kigyúrjuk, hormonokkal és egyebekkel domborítjuk vagy karcsúsítjuk, és ha már alaposan megmásítottuk, végül büszkék leszünk rá. A tánc lehetőséget kínál ahhoz, hogy felfedezzük testünk adottságait, elfogadjuk olyannak, amilyen, és feltérképezzük szabadságunkat, kreativitásunkat, mozgásterünket, lehetőségeinket. Előadásomban test, szellem és lélek egységéről, ezek integrációjáról szeretnék beszélni rezgések, hangok, kalligrafikus és írásjelek, animáció és szöveg segítségével." (Nagy Andrea)

A(z) Trafó előadása

Bemutató időpontja:

2007. január 25., Trafó

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások