Színház

Equinoxe

táncelőadás, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az Equinoxe Franz Kafka A kastély és Amerika című művei alapján, francia, magyar, mexikói, szlovák művészek kétéves együttműködésében létrejött cross over darab: kortárs opera, kortárs balett, modern tánc, a farce hagyományait követő színjátszás egyedi ötvözete.

Laurent Festas (FR) rendező második alkalommal mutatkozik be Magyarországon: a K. et la piste du château című, szintén nemzetközi kooperációban megvalósult, rendkívül hasonló karakterű, munkáját 2010 őszén a Kiscelli Múzeum templomterében láthatta a magyar közönség.

Bakó Tamás koreográfus, táncművész ekkor még csak előadóként szerepelt, a szintén kortárs táncos Dózsa Equinox web 3Ákossal alakítva az ifjú és az érett K. szerepét Francis Malovik (FR) koreográfiájában. Az Equinoxe mozgásanyagát Bakó és a mexikói Laura Vera Esperanza közösen jegyzik, Esperanza társulatának két táncosa, Geovanni Adrián Pérez Ortega (MX) és Reynaldo Martínez Santiago (MX) is szerepel a színen, de találunk japán táncost és dél-afrikai énekeseket is a stáblistán, köszönhetően a nemzetközi együttes egyre bővülő, internacionális projektműködésének.A mű komponistája, Karol Beffa (FR) 2013-ban Franciaországban elnyerte az "év zeneszerzője címet" a "Victoire de la Musique" díjat.
A darab 2013. első felében Mexikó -Cuernavaca, Oaxaca, Vera Cruz-, majd Franciaország -Marseille, Menet, Riom-e's-Montagne, Saint-Nectaire, Saint-Remy de Provence- városaiban, Marseille-ben, mint az "Európa Kulturális Fővárosa 2013" programsorozat része, a Musique Interdites szervezésében megvalósuló komolyzenei fesztiválon debütált.

A(z) Átrium előadása

Stáblista:

Hozzászólások