Színház

Érik a fény

zenés est, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Elevenné válnak József Attila, Karinthy Ftrigyes, Pilinszky János, Márai Sándor, Gyurkovics Tibor, Wass Albert és számos más kiváló költő versei, melyek a jazz vaázslatos hangulatával övezve új arcukat és régi bölcsességüket is megmutatják a közönségnek.

"Nem érdekel, hogy hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, Hogy hülyének néznek a szerelmed miatt, Az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj."

Vers és zene remek kiegészítője egymásnak ezen a szívet melengető, igazi színházi élményt nyújtó esten.

Kolti Helga színészi pályája során megfordult többek között a Szegedi Nemzeti Színházban, a Thália Színházban, Székesfehérváron és a Veszprémi Petőfi Színházban, ahol a későbbiekben vezetői poszton is betöltött. Sokszínű egyéniség, szinte minden szerepkörben sikereket aratott. 2004-ben az ukrajnai Herszonban, egy nemzetközi színházi fesztiválon a legjobb női főszereplő díját nyerte el. 2007 januárjában a Magyar Kultúra Lovagja címmel, 2010-ben pedig Veszprém Városért Arany Érdemrenddel tüntették ki. 2012-ben a legjobb női mellékszereplő díját nyerte el a Magyar Teátrumi Társaság fesztiválján.

Dobri Dániel egy igazi egyéniség, akit nagyon nehéz kiismerni. A jazz zene megszállottja, fiatal kora ellenére igazi "szerelmese" ennek a műfajnak. Az utóbbi években számos színházi előadás zeneszerzője.

A(z) RS9 Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások