Gondoltad volna,hogy eljutunk idáig? Hogy koldulni kell a szeretetet? A szeretetlenség világában élünk.

Szeretetről beszélni egyedül nem lehet. Mindenről lehet-de erről nem. Mert a szeretet lényege az együtt. A veled. A velünk.

A szeretet világa az együtt világa. Az a másodperc,amikor igazán szeretünk,életünk egyetlen valóságos pillanata.

Együtt....Veled....Velem....Benned....Bennem.

Ha a közeledben van,akit szeretsz,mintha melegebb lenne a levegő. A tárgyak mosolyogni kezdenek, a szoba ismerősebb lesz,mintha az illat is megváltozna körülötted, ha a közeledben van,aki számodra kedves.

A szeretet mindent kibír-egyet nem:hogy elmúlik. Szeretünk-és vége!? Vége,örökre?! Soha nem lesz többé?!-Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb,mint a fizikai kín vagy maga a halál,azért,mert egyszerűen természetellenes.

Ezért van az,hogy senkit sem lehet megvígasztalni,ha elveszti azt,akit szeret.

Két dologtól félünk. Az egyik hogy egyedül maradunk. Nincs nagyobb bűntetés,mint a kívül-rekedés,a kitaszítottság? Egyedül lenni nemcsak nem jó: nem is lehet. A másik félelmünk,hogy föl kell adnunk a magányunkat,és össze kell olvadnunk másokkal. Ezért lesz minden társulás idővel éppolyan elviselhetetlen ,mint a magánzárka. Sokáig másokhoz tartozni sem jó. Magányban társat keresünk, mert nem -bírjuk sokaig-s ha társunk van,elöbb-utóbb újra a magányt, mert a közösséget sem -bírjuk ki.

Az élet nem más,mint az érzelmek játéka. Érzed,hogy jólesik a másik jelenléte,érzed lényének melegét,és a csók helyett már a puszta közelsége is boldogsággal tölt el.

A szeretet:élet.

Szeretet nélkül az élet: halál.