Színház

FAR

előadás, 2011.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Futurista látványvilág, az emberi test képességeinek határait súroló virtuozitás, tíz emberfeletti teljesítményt nyújtó táncos, Ben Frost elektronikus zenemágiája és Lucy Carter fény-alkímizmusa. Hagyjuk magunkat lenyűgözni!

Wayne McGregor korunk egyik legünnepeltebb koreográfusa, aki a világ vezető társulatainak készített előadásai között filmek (például a Harry Potter) koreográfiáin is dolgozik, 2013-ban pedig a Bolsojnak készít majd új koreográfiát. 1992-ben azzal a céllal alapította meg saját társulatát, hogy olyan kreatív műhelyt teremtsen innovatív előadásaihoz, amelyben a táncosok mellett a zene és a vizualitás terén úttörő művészekkel működik együtt. A Random Dance azóta a világ minden pontján elvarázsolja el a nagyérdeműt, a Trafó közönsége utoljára 2008-ban találkozhatott velük.

Az előadást a felvilágosodás kora inspirálta, ezen belül is Diderot 18. századi enciklopédiái, amelyek először helyezték az emberi testet a figyelem középpontjába. McGregort régóta foglalkoztatják a mozgással kapcsolatos tudatfolyamatok és a kreativitás kutatása, a FAR próbáinak során is tudományos alapokon vizsgálták a táncosok minden testi-lelki rezdülését. A technológia és a tudomány eredményeit ötvözi az előadás a tánc elementáris energiájával és a zenei és vizuális világgal, hogy létrejöjjön a végsőkig átgondolt egység.

A(z) Trafó előadása

Bemutató időpontja:

2011. április 21., Trafó

Stáblista:

Hozzászólások