Stefan Zweig utolsó művéből, a világsikerű Sakknovellából Légrádi Gergely írt színpadi adaptációt.
A Fekete-fehér Mirko Czentovic, egy délszláv (paraszt) fiú felemelkedésével indít, akiből világhírű sakkozó válik. Egy Miamiból induló tengerjáró fedélzetén utazva a történetmesélő és barátai szeretnének ismeretséget kötni az introvertált sakkozóval, akit a szokásos módon képtelenség szóra bírni. Egyikük Czentovic kapzsiságát kihasználva sakkpárbaja hívja ki. A világbajnok már könnyedén legyőzi őket, míg a második játékban, a bámészkodók sorában feltűnik dr. B. az osztrák ügyvéd, aki tanácsaival felkelti mindenki érdeklődését. Sőt, háttérből megszólaló tanácsaival sikerül remis-t elérni Czentoviccsal szemben. Ám rábírni, hogy ő játsszon szemtől szemben a világbajnok ellen nehéz feladat, mivel dr. B. igen egyedi körülmények között tanult meg sakkozni…
Egy hajóút – hosszú utazás. Van idő mesélni, van idő játszani. Úgy tűnik, barátaink – a Mesélő, Dr. B., Czentovic a sakkvilágbajnok, és persze a skót bányamérnök, McConnor – pont ezt teszik.
Egy hotelszoba – akár egy börtön cellája. Van idő mesélni, van idő játszani. A magányos fogoly megpróbálja minden áron ép elmével túlélni az új hatalom pusztító elnyomását. A végeláthatatlan kihallgatásokat. Hogyan segíthet mindebben a sakk? Hol kezdődik a játékszenvedély és hol válik őrületté? Csak úgy sorjáznak a játszmák, amelyeket le kell játszani, úgy önmagával, mint a másik színnel és a hatalommal.
Tessék beszállni. A hajó hamarosan kifut. Ahogy a gondolkodási idő, amely a következő lépés megtételére rendelkezésre áll. Szóval? Beszáll? Leül? És lép végre-valahára?
A(z) Ördögkatlan Produkció előadása
Hozzászólások