Csisztu Zsuzsa

műsorvezető, színész, szereplő
Született: 1970. február 15. (54 éves) (Magyarország, Budapest)
Film: 10 db


Sportoló, televíziós műsorvezető.
5 évesen (1975) kezdett tornázni, 1982-től 10 évig (1992) volt a magyar válogatott tagja. Több mint 10-szer nyerte el a magyar bajnoki és 3-szor a mesterfokú bajnok címet. Kitűnő helyezéseket ért el a világversenyeken is: Európa-bajnoki 6. (1984), világbajnoki 7. (1987), olimpiai 8. (1988), illetve Európa Kupa-győztes volt. 1986-ban a KSI után a Postás Sportegyesülehez igazolt. A Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett. 1990-ben ösztöndíjasként nemzetközi kapcsolatok és televíziózás szakon tanult az Egyesült Államokban, a Minnesota Egyetemen. Ennek köszönhetően olyan csatornák regionális műhelyeinél gyakornokoskodhatott, mint a CBS vagy az NBC. Televíziós pályafutását 1992-ben kezdte, mikoris Vitray Tamás kérte fel szakkommentátornak a barcelonai olimpia idejére, ezután pedig majd a Magyar Televízió Telesport című műsorának szerkesztőségében kapott állandó státust. 1995-ben sportmenedzseri diplomát szerzett a Testnevelési Egyetemen, majd 1996-ban az atlantai olimpiát követően Németh Gyula-díjat és nívódíjat, 2000-ben Ezüst Toll-díjat kapott. 1998-tól a TV2-höz került, sportriporter-szerkesztőként és műsorvezetőként dolgozott 2007-ig. 2002-ben jelent meg első könyve Csisztu vizet a pohárba! címmel, és ez évben elkezdte jogi tanulmányait az ELTE-n. 2003-ban indult a Klubrádióban a Rivális című sportmagazinja. Blogbejegyzéseit 2004-ban adta ki Webnapló és egyéb vallomások címmel, rá egy évre pedig megjelent a Rivális – élsportolók szemtől szemben című könyve. 2006-ban házasságot kötött Dr. Ketskés Norberttel, következő évben született meg kisfiuk, Krisztián. 2007-ben indította Rekorderek című műsorát a Klubrádióban, és ugyanebben az évben az RTL Klub munkatársa lett. 2009 nyarától a csatorna magyarországi rajtjától kezdve alapító tagja a Digi Sport Magyarország csapatának és számos műsor műsorvezetőjeként dolgozik. Hetente jelentkezik a "Vendégjátékos" című beszélgetős műsora, a "Reggeli Start" műsort is vezeti, korábban a "Bundesliga", jelenleg a "Serie A" olasz labdarúgó magazin műsor műsorvezetője. 2010-ben a a Moto Gp sorozat műsorvezetőjeként dolgozott. 2011-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogi doktorátust szerzett.

Film (10)

Hozzászólások