Színház

Gianni Schicchi

vígopera, 1 felvonás, olasz, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Játszódik Firenzében, 1299-ben.
Buoso, a dúsgazdag firenzei polgár rokonai körében lehelte ki a lelkét. Óriási pánik tör ki közöttük, amikor kiderül, hogy az elhunyt minden vagyonát egy kolostorra hagyta. Rinuccio azt javasolja, hívassák el az agyafúrt Gianni Schicchit, akit jól ismer, hisz a lányának, Laurettának udvarol. A rokonok fanyalognak, mert jöttmentnek tartják, Schicchi mégis hajlandó segíteni: ő fekszik majd be Buoso ágyába, és a nevében ő végrendelkezik majd még egyszer. A rokonok ezért az ötletért körülrajongják Schicchit, és egymás után súgják oda neki, mit szeretnének örökölni. Schicchi minden kívánságra jóváhagyóan bólint, végül teljes titoktartásra inti a rokonokat, mert az ehhez hasonló visszaéléseket a firenzei törvény nagyon szigorúan bünteti. Megérkezik a jegyző, Schicchi kitűnően utánozza a halott Buoso hangját, de a családra csak apróságokat hagy, a vagyona javát "kiváló barátjának, Gianni Schicchinek" juttatja. A jegyző távozása után a feldühödött rokonok majd szétszedik a házat, de semmit sem tehetnek a ravasz Schicchi ellen.

A(z) Miskolci Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2010. június 10., Miskolci Nemzeti Színház

Stáblista:

Hozzászólások