Színház

Gyere velünk, négy szólamban fogunk énekelni!

zenés előadás, magyar, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Ezen az esten időutazásra invitálom a közönséget. Két olyan egyfelvonásost mutatunk be, amelyek témájukat és keletkezésük idejét tekintve köszönőviszonyban sincsenek egymással. Az esten a kortárs orosz írónő, Ljudmila Petrusevszkaja egyfelvonásosával, az Antantyével kezdünk.

Antantye című egyfelvonásosa több egyáltalán nem kellemes témát - önhazugságok, szerhasználat, nyitott házasság - lebbent fel. Petrusevszkaja így vélekedik a kemény témák feldolgozásáról: "Mondhatja persze a néző: minek nézzem a rossz életemet, elég, ha élem, veszekszem otthon az urammal, perlekedek a szomszéddal, vitatkozom a boltossal, miért nézzem a színpadon is? És még fizessek is érte! Csakhogy nekem mint drámaírónak az a dolgom, hogy kivülről láttassam vele saját életét, hogy végigvezessem rajta, s megértessem vele. S ha megérti, akkor tud megbocsátani. Ha megérti, bele tudja élni magát a másik helyzetébe. A színház ritka lehetőség arra, hogy a néző megértse a másik embert."

A második egyfelvonásost a Színházi Intézet hatalmas archívumában találtam, egészen 1930-ig ugorva vissza az időben. Lőrincz Miklós Villanycseléd című humoreszkje egy 24 Filléres Színházi Élet folyóiratban lapult. Már 1930-ban is egészen világos volt, hogy mi történik, ha az ember otthonába egy ember formájú háztartási robotcseléd kerül.

Hogy valójában fogunk-e négy szólamban énekelni, kiderül, ha eljössz!"

A(z) Trafó előadása

Stáblista:

Hozzászólások