Messze északon, ahol mindent hó és jég borít, és annyira hideg van, hogy egy szempillantás alatt megfagy még a tűz is, ott élt káprázatos jégbirodalma közepén a Hókirálynő. Nem csak a birodalma volt jégből, hanem a szíve is. És volt neki egy tükre. Ez a tükör minden szépnek és jónak a visszáját mutatta, a legapróbb hibákat pedig óriásira nagyította, egyszóval mindent elcsúfított és eltorzított. Egyszer aztán megparancsolta a szolgáinak, vigyék el a tükröt a világ minden tájára. A legszebb zöldellő mezőt főtt spenótnak mutatta, a legjobb embereket fertelmes arcúnak, s akinek csak egy egy szeplőcske aranylott az arcán, az is bizonyosan ragyásképűnek látszódott. Ám ennyi rútság sem volt neki elég, megparancsolta a szolgáinak, hogy vigyék fel a tükröt az égbe, gonosz tréfát űzni az angyalokkal, meg magával a Jóistennel is. És a szolgák már majdnem fel is értek, amikor hirtelen kicsúszott a kezükből a tükör, lezuhant a földre és millió, meg billió darabra tört szét. Ebből pedig még nagyobb baj kerekedett, mert a tükör szilánkjai - némelyik még kisebb volt a homokszemcsénél is - szétrepültek az egész világon. A tükör minden darabjának ugyanolyan gonosz ereje volt, mint magának az egész tükörnek. Ha valakinek egy ilyen kis szilánk a szemébe vagy a szívébe fúródott, az egy szempillantás alatt rideg és durva emberré változott. Ezek a gonosz kis szilánkok még fontos szerephez jutnak Kay és Gerda életében.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások