Színház

Horizont Táncfesztivál - Environment Vertical - Függőlegesen

táncelőadás, 2018.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A francia társulat koreográfiája két táncos játéka a térrel, és ennek megbízható tartósságaival. Ezt a tartósságot képviselheti a másik táncos vagy a fal, amely mozgásuk támaszát nyújtja, de lehet a mélység is, ami kevésbé kézzelfogható, mégis nagyon is létező, látható és valóságos.

Átölelni a teret, átfogni mindkét kezünkkel, teljes mértékben felfogni azt! Mérni tudjuk a magasságát, az ívét, a horizontját, kiszámíthatjuk a megtett utakat, a terjedelmet, megérinthetjük a felületét. Teljességből és ürességből áll. A táncosok itt a létező és a lehetséges közötti kapcsolat alkotta térben mozognak.

Előbb a test elszakad az épülettől és láthatóvá válik. Szembesül azzal a tartós elemmel, ami maga a fal, ugyanakkor a másik testtel is, amely egyszerre hasonló és más, mint az övé. Egy játékos, mégis versengő küzdelem kezdődik az építészet, az űr és az emberi test között, amely eleinte szenvedélyes akarattal, később a létéért küzd. A test könnyűvé és egyre légiesebbé válik, e légiesség pedig lehetővé teszi számára, hogy életteli és boldog játékokat folytasson.

Bemutató időpontja:

2018. április 24.,

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások