Színház

Játék a kastélyban

színmű, magyar, 2003.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Ádám: Szóval ez itt az én szobám?
Turai: Hogyne, angyalkám. És e mögött a fal mögött lakik ő a boldog menyasszony. Tulajdonképpen klasszikus helyzet. Ugyanaz, mint Pyramus és Thisbe helyzete a Szentivánéji álomban. Szerelmesek egymásba... és egy fal választja el őket. Hogy mondja Pyramus? "Te fal, oh fal, drága kedves válasz, Mely az ő telekjük, s a miénk közt állasz..."
Gál: Jó, jó. Megint színház, megint színház!

A darab gerincét (a szomszéd szobából átszűrődő szerelmi vallomást) Molnár Ferenc a való életből merítette. Felesége, Darvas Lili a Riviéra című darab német nyelvű előadása előtt egy bécsi szálloda egyik szobájában a Riviéra szerelmes szövegét gyakorolta a kiejtésben segítségére lévő asszisztenssel, miközben a szomszéd szobába éppen megérkezett Molnár Ferenc, egyik barátjával. Molnár tisztában volt azzal, hogy felesége szerepet tanul. Nem így a barátja, aki ezért megrökönyödve hallotta a félre nem érthető szavakat. Kínosan, zavartan figyelt, azután hangosan, szinte kiabálva kezdett beszélni, hogy a szomszéd szobában lévők észrevegyék magukat. Molnár ezt észlelvén nevetve magyarázta meg barátjának, hogy felesége épp a Riviéra szövegét veszi át munkatársával...

A(z) Csiky Gergely Színház előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások