Színház

Jövendölés

táncelőadás, 2023.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Táncdráma Petőfi Sándor születésének 200.évfordulójára

Nincs e nemzetnek olyan tagja, aki ne hallott volna róla, ne olvasott volna tőle, vagy legalább ne tudna két sort valamelyik verséből. Mégis fel kell tenni azt a kérdést,:- tudjuk ki volt Petőfi Sándor? Minden író és költő alkotásaiban „szenderegnek” olyan sorok, amelyeknek addig kell a feltámadásra várniuk, míg nem jön egy olvasó, hogy azokat évtizedes Csipkerózsika-álmukból felrázza. Így Petőfinél is, aki pedig a „rögtöni”, közvetlen hatást kiváltó költők közül való, írt olyan verseket, melyeknek egyes sorai ki tudja hány nemzedéknyi aléltság után kaphatnak teljes és egész komoly hatóerőre. „Halhatatlan a lélek, hiszem, De más világba nem megy át, Csak itt lenn a földön marad, A földön él és vándorol.”

Petőfi számára a halál nyitja meg a Mindenség misztériumának kapuját, s azt az utat, melyen járnia kell. Micsoda JÖVENDÖLÉS, dicsőség a halálon túl: „Anyám, az álmok nem hazudnak; Takarjon bár a szemfödél: Dicső neve költő-fiadnak. Anyám, soká, örökkön él.”

Petőfit mítoszokba zárta a kor, az irodalmi kánon mindenképp. Betonba, bronzba öntötték alakját, szoborrá merevítették, s így zárták le végképp a lehetőséget, hogy másképp lássuk, azt lássuk, aki lehetett. Szeretnénk a Mindenségbe követni a költőt, úgy, hogy közbe ne „zavarjuk” meg gondolataiban.

Közreműködik a Szeged Táncegyüttes, a Délikert Táncegyüttes és a Suhancok továbbá zenei közreműködők Dr. Szalárdy Levente, Gergely Gábor és a Gyantár zenekar.

Zeneszerző: Dr. Szalárdy Levente

Koreográfus: Simoncsics Pál
Koreográfus asszisztens: Papp Nóra

Dramaturg/rendezőasszisztens: Hell Nikolett

Szendrey Júlia: Brimo Widad

Pákh Albert: Tari Balázs
Szeberényi Lajos: Bús Marcell
Petrovicsné: Vajda Júlia

Bemutató időpontja:

2023. június 11.,

Stáblista:

Szereplők

Petőfi Sándor
Talán Petőfi
Petőfit táncolja
Sass István
Orlai Petrich Soma

Alkotók

Hozzászólások