Katonák, katonák

előadás, magyar, 2007.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Mi történik akkor, ha kicsinyes, buta emberek kezébe kerül a hatalom? Mit tehet egy férj, családapa, egy közösség megbecsült és tisztelt egyéne, amikor látja, hogy az a világ, amelyben addig békésen élt, fenyegetve van? Jogában áll-e a közösségnek ítélkezni a kényszerhelyzetben hozott döntések és tettek miatt? A darab és az előadás az emberi tűrőképesség határait, a megalázás és a megaláztatás lélektanát vizsgálja mai környezetben, valóságosnak ábrázolt, mai, hihető és átélhető modellhelyzetben. "Befejeztem egy drámát a napokban. Az a címe, hogy Katonák. Feltétlenül ajánlom mindenki figyelmébe, ha valamelyik színház egyszer, valaha a műsorára tűzi. Mert ebben én nagyon sok fontos dolgot szándékoztam elmondani a háborúról. Az is lehet, sok fontos dolgot le is írtam benne a háborúról. Megérzékítettem, talán. Vagy legalábbis azt hiszem, arról írok, olyasmiről, amit lehet háborúnak is nevezni. Mert nem tudom, mi a háború. Pedig arról írok, minden idegszálammal érzem, hogy arról, hogy nem másról, hogy pontosan róla. Meg szól még a darab a békéről is. A béke persze csak a háborúval definiálható fogalom. Béke az, amikor nincs háború. Amikor valami olyasmi történik, amit mi most, itt, átélünk, mai magyarok. Meg a civilekről is szól ez a darab. A civilek nyilván azok, akik nem katonák. Megint egy negatív definíció. Lehet, attól van ez, hogy elsősorban a háborúra akarunk koncentrálni. És ha arra, akkor a megaláztatásról, a megaláztatásunkról is szólni fog a beszédünk. Mert egy civilnek a háború nem lehet más, mint erőszak a természete ellen, a civilsége ellen, a kívüllévősége, kívül lehetősége ellen. (...) (Zalán Tibor: Civilek, katonák)

A(z) Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista

Szereplők

Ács Mihály (böllér)
Ács Mihályné (Mariska)
Éva (Ácsék nagyobbik lánya)
Erzsi (Ácsék kisebbik lánya)
Tanító
Tisztelendő
Krausz közlegény
Virág közlegény
Boros (szomszéd)
Jankovics (néma)
Gulyás (szomszéd)
Gulyásné (szomszéd)
Kleinné (szomszéd)

Hozzászólások