Színház

Ketten a neten (Bigámia II.)

vígjáték, magyar, 2007.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

John Smith londoni taxisofőrt már jól ismeri a közönség, hiszen már találkozhatott vele Ray Cooney: Bigámia (Páratlan páros) című komédiájának előadásában. Akkor erősen próbára tették a nézők rekeszizmait, hiszen Cristian Ioan rendezésében jónéhány komikus helyzetnek lehettek tanúi. Azóta, vagyis az említett darab történései óta több mint másfél évtized telt el John Smith életében. Az ideje továbbra is percre, sőt másodpercre beosztott, hisz két hites felesége él London két külön városrészében, és mindkettő kizárólagosan magáénak tudja élete párját. Ha hiba csúszik az időzítésbe, az egyeztetésekbe, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Időközben John Smit boldog házasságaiban gyermekek születtek, akik tizenéves társaikhoz hasonlóan interneteznek és természetesen találkoznak a világhálón...

A(z) Kisvárdai Várszínház És Művészetek Háza előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások