Színház

Kiállok magamért

előadás, 2021.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Kortárs színházi előadás.

A KVTársulat, a Láthatáron Csoport és a Névtelen Utak Alapítvány 2015-ben mutatta be a Kiállok érted című előadást, amely a fiatalkori prostitúció és az emberkereskedelem ellen emeli fel a szavát. Az évek alatt szerzett tapasztalatok bebizonyították, hogy a prevenció mellett nagy szükség van arra, hogy a nehéz sorsú gyermekek előtt kézzel fogható pozitív példák, inspiráló erejű élettörténetek álljanak, amiből erőt meríthetnek az érintettek. Így született meg a Kiállok érted című előadás
folytatásaként a Kiállok magamért projekt, amely példaértékű életutakat mutat be.
A darab egy hiánypótló előadás a fiatalok és a felnőttek számára egyaránt. Az alkotók szándéka, hogy a projekttel érzékenyítsék a nézőket az állami gondozásban nevelkedett emberekkel kapcsolatban, a hasonló hátterű nézőknek pedig motivációt nyújtsanak céljaik eléréséhez.
A művészeti projekt létrejöttét több hónapos aktív társadalmi kutatómunka előzte meg az alkotók részéről. Olyan gyermekotthonokban felnőtt személyeket kerestek fel az alkotók, akiknek mára sikerült kitörniük a nehéz gyermekkori körülményeikből. Összesen 12 fantasztikus emberrel készült mélyinterjút, amelyeket felhasználva született meg a dokumentumszínházi előadás szövegkönyve. Az interjúalanyok között volt egyetemet végzett szociális munkás, fotós, prostitúcióból vagy bántalmazó
kapcsolatból kilépett fiatal anya, közismert youtuber, gyermekeit egyedül nevelő apa vagy saját terményeit forgalmazó sikeres vállalkozó.
A szereplők különböző szocio-kulturális hátterének köszönhetően az előadás nyelvezete gazdag és sokszínű. Ez a verbális gazdagság teszi a valódi élettörténeteken alapuló, dokumentarista anyagot különlegessé és egyedivé. 

Az előadásnak az a Kugler Art Szalon és Galéria ad otthont, ahol roma festők munkáit egy állandó kiállítás keretében tekinthetik meg a nézők. Itt, a felnőtt közönséget is megszólítva mutatja be a KVTársulat és a Láthatáron Csoport legújabb közös projektjét, a Kiállok magamért című előadást.

A(z) Láthatáron Csoport előadása

Bemutató időpontja:

2021. október 15., Láthatáron Csoport

Stáblista:

Hozzászólások