Kulcskeresők

előadás, magyar, 2016.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Pécsi Harmadik Színház eddig 5 Örkény-drámát játszott a Jászai-díjas Vincze János rendezésében. Az 1980-as évek Örkény-trilógiája (Pisti a vérzivatarban, Kulcskeresők, Forgatókönyv) az amatőr és alternatív színházi fesztiválok minden létező díját megkapta, a Tóték az 1996-os Országos Színházi Találkozón 2 díjat nyert (Legjobb dramaturg ? Vincze János, Legjobb férfi mellékszereplő ? Barkó György). A Macskajáték Vári Éva zseniális Orbánné-alakításával ? élő televíziós közvetítéssel ? a POSZT versenyprogramjában szerepelt. Vincze János a Pisti a vérzivatarbant Kolozsvárott, a Forgatókönyvet a Pécsi Nemzeti Színházban, a Tótékat Veszprémben is színre vitte. Tóték-átdolgozását, melyben az eredeti művet ötszereplőssé alakította, bemutatták Győrben és az Új Színházban, továbbá Temesvárott is, és 2007-ben újból megrendezte a Pécsi Harmadik Színházban ? ez azóta is műsorunkon van. 2012-ben, Örkény István születésének 100. évfordulója tiszteletére drámarészletekből, egypercesekből, prózai művek részleteiből hozta létre az E kor nekünk szülőnk és megölőnk (In memoriam Ö. I.) című előadásunkat, amely nem emlékműsor akart lenni, hanem ? Örkény szavaival ? "kollektív nemzeti önvizsgálat, közös megrendüléseink színpadi ábrázolása".
A Kulcskeresők ma is aktuális Örkény-dráma: az önbecsapásról és a bezárkózásról szól. Az író elvégez rajta egy nemzetkarakterológiai vizsgálatot. Fóris kapitány sokadik kudarcának ? a Bolyongó által levezényelt ? pezsgős bravúrrá avatása nem más, mint az önként elzárkózók különös hangulati eggyé olvadása, amelyben a dolgok fokozatosan elvesztik valóságos körvonalukat, formájukat és értéküket; összemosódnak, hogy egy közös illúzió, egy valóságot álommá hazudó rítus részeivé váljanak.
A Kulcskeresők egyensúlyba hozza a játék valóságos és jelképes oldalát, a cselekmény minden pillanatában egyszerre képes vaskosan reális és filozofikusan lebegő, földhöztapadt és valószerűtlen lenni. Olyan világot teremt, melyben abszurditás magától értetődővé válik.

A(z) Pécsi Harmadik Színház előadása

Stáblista

Hozzászólások