Egy kritika szerint Kurtág Fin de partie-ja szeretetteljes búcsú a 20. század modernizmusától. Kurtág György Samuel Beckett drámája nyomán írt operáját 2018 novemberében mutatták be Milánóban. A Teatro alla Scala előadását Pierre Audi rendezte, a produkció később Amszterdamban is színre került, a szereposztás – miként Budapesten – azonos volt a premierével. Az egyik holland kritikus úgy látta, „Beckett kietlen világának csonkolt alakjai ezúttal elvesztik brutális vonásaikat. Kurtág György szeretettel burkolja be őket zenei világával. Az ő »végjátéka emberi«, majdhogynem gyöngéd.”
A játszma vége elnyerte az egyik legrangosabb elismerést, az International Opera Awards világpremier kategóriájának díját. A budapesti előadáson az Óbudai Danubia Zenekar működik közre, az együttes aktívan részt vett az ősbemutató előmunkálataiban, a muzsikusok közvetlenül a szerzőtől kapták az instrukciókat.
Szereplők:
Hamm: Frode Olsen
Clov: Leigh Melrose
Nell: Hilary Summers
Nagg: Leonardo Cortellazzi
Közreműködik: Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Markus Stenz
Díszlet, jelmez: Christof Hetzer
Fény: Urs Schönebaum
Hozzászólások