Színház

MAP ME

előadás, 2006.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A MAP ME a vizuális és az előadó művészetet ötvöző, az emberi interakciókat vizsgáló live art tág kategóriájába sorolható előadás. A koreográfus korábbi munkáiban is meghatározó volt az emberi test mint végtelen számú csodálatos dolog megjelenítésére, művészi kísérletezésre szolgáló eszköz. Jelen előadásában egy nő és egy férfi a rájuk vetített videó-installáció, valamint a folyamatos érintkezés révén szó szerint feltérképezi a saját és egymás testének zegzugait.

A sokszor statikusan egymáson vagy egymás mellett fekvő meztelen testek filmvásznul szolgálnak a kinagyított testrészeket és bútordarabokat vetítő mozgófilm számára. Az egymást váltó képek újraosztják, átértelmezik és új funkcióval ruházzák fel a lecsupaszított élő emberi testeket. Kép és ember izgalmas találkozása, mely időnként bizarr, meglepő, sőt mulatságos helyzeteket teremt. Az emberpár később hol fejénél, hol genitáliáinál fogva összeköti egymást, hogy minimális mozgással kölcsönös marionettként képezze le a legalapvetőbb emberi interakciókat. Visszanyert önállóságuk csak egymást kiegészítve nyer értelmet, a rájuk vetített szavak is csak összeolvasva bírnak jelentéssel.

A MAP ME Charlotte Vanden Eynde belga koreográfus és Kurt Vandendriessche duettje, mely 2003-ban elnyerte a SACD (Société des Auters et compositeurs dramatiques) díjat.

"A MAP ME az egyén saját és a másikkal való találkozás identitáskeresése. Ez a kontaktus a saját identitás feladását jelentheti a másikhoz való kapcsolódás, a szimbiózis kialakításának javára. A MAP ME az életciklusok vizualizálására tett kísérlet, egy új élet létezésével kezdődik és fejeződik be."

A(z) Trafó előadása

Bemutató időpontja:

2006. november 18., Trafó

Stáblista:

Hozzászólások