Még egyszer hátulról (avagy ajtók és szardíniák)

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az elmúlt negyedszázad talán legsikeresebb bohózata. A világ több színházában játszották és játszák ma is. Népszerűségének titka nemcsak kitűnő alaphelyzetében rejlik, - mely egy vidéki angol haknitársulat színfalak előtti és színfalak mögötti életét mutatja be -, hanem elsősorban abban, hogy szerzője ezt a világot egyszerre tudja a legnagyobb szeretettel és a legmaróbb gúnnyal ábrázolni. Egy ajtócsapkodós, futkosós, félreértős vígjáték főpróbájának lehetünk tanúi az első felvonásban, és megismerhetünk egy ajtókról és szardíniákról szóló, igen sekélyes darabot, valamint a színészek és a rendező viszonyát (ki-kibe szerelmes a társulatban), a magánéleti problémáikat (egyikük válik, a másikuk iszik). Egy butuska üdvöske, egy régen fényét vesztett primadonna, egy nem túl sok tehetséggel megáldott, de pletykálni annál jobban szerető színésznőcske, egy okoskodó, de valójában üresfejű ifjú titán, egy önbizalomhiányban szenvedő, de jólelkű színész, egy kiöregedett, kissé szenilis, iszákos álművész, egy igyekvő ügyelő és egy holtfáradt mindenes, valamint egy idegbeteg rendező alkotják ezt a társulatot. Majd egy konkrét előadást láthatunk, de hátulról, a színfalak mögül. Az amúgy sem jól játszó társaság dolgát még jobban megnehezítik az időközben elmérgesedett szívügyek, a részeges színész bezárkózása a vécébe egy üveg whiskyvel és az, hogy a darab rendezője, egy nap váratlanul felbukkan, hogy megnézze, hogyan megy az előadás. A második felvonás, szó szerint ámokfutás. A szereplők kavarognak, s amíg (számunkra láthatatlanul) a színfalak előtt darálják a szerepüket, addig a kulisszák mögött (a nézők előtt) civakodnak, sőt verekszenek egymással, és szabotálják egymás játékát.

A(z) Újvidéki Színház előadása

Stáblista