Színház

MET - Puccini: Tosca

opera

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Napjaink egyik legnagyobb sztárja, az opera műfaj lényegét egy személyben megtestesítő Anna Nyetrebko alakítja Puccini remekművének címszerepét - szinte közkívánatra, hiszen a Metben nemrég, 2018-ban énekelte először, óriási sikerrel. Az operairodalom egyik legnépszerűbb, leghatásosabb és legsűrűbb alkotása ez a mű, amelynek drámai erejét Tosca és az érte már-már az önfeladásig rajongó római rendőrfőnök közötti feszültség is adja. A szörnyeteg Scarpiát a nemzetközi operaélet egyik keresett baritonja, a német Michael Volle kelti életre, akinek csodálatos hangját nemrég a Müpa közönsége élőben is hallhatta. A szerelmi háromszög harmadik tagjaként, a fiatal festő Cavaradossiként a nemzetközi operavilágot főleg Puccini-szerepekkel meghódító amerikai tenor, Brian Jagde lép színpadra, Sekrestyésként pedig a Metben 1999 óta több mint háromszáz előadást jegyző, nagyszerű amerikai baritont, Patrick Carfizzit láthatjuk és hallhatjuk.
A sodró lendületű, érzelmeket borzoló, a csúcspontokon szinte székhez szegező muzsika a magasan jegyzett operadirigens, Bertrand de Billy vezényletével szólal meg, Sir David McVicar fényűzően részletgazdag, látványos tablóival is lenyűgöző rendezésében.

A Metropolitan Opera Live in HD közvetítések partnerünk, a Cikánek Management közreműködésével valósulnak meg.

Vezényel: Bertrand de Billy

Szereplők:
Tosca: Anna Nyetrebko
Cavaradossi: Brian Jagde
Scarpia: Michael Volle
Sekrestyés: Patrick Carfizzi

Közreműködik: A Metropolitan Opera Ének- és Zenekara

Díszlet, jelmez: John Macfarlane
Fény: David Finn
Mozgásrendező: Leah Hausman
Rendező: Sir David McVicar

Hozzászólások