Színház

Mudar

előadás, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Koreográfia Ég és Föld metszéspontjában. A Galothar, a 2000-ben alakult belga társulat több kisebb produkció után 2005-ben mutatta be első egész estés darabját, a Mudart. A darab a természet örökérvényű elveire és struktúrájára mutat rá, két esztétikailag is ellentétes erő, a káosz és a kozmosz megjelenítésével.

Galothar és a flamand származású koreográfus, a brüsszeli P.A.R.T.S.-ban végzett Andy Deneys neve mára szinte összemosódik. A Deneys által megálmodott és a társulat által megvalósított koreográfiák rendkívüli fizikai erőnlétet és technikai virtuozitást megkövetelő darabok. Ismertetőjegyük, hogy - valamilyen elvont eszme vagy történet helyett - többnyire természeti jelenségeket leíró matematikai szabályszerűségekből táplálkoznak.

A Mudar című koreográfia első felében egy hosszú, dinamikus, ismétlésekre épülő crescendo-n keresztül figyelhetjük, hogyan válnak a természeti erők és a bennük rejlő energia a fejlődés alapköveivé. A négy táncos Michelangelót idéző reneszánsz stílusban matematikai törvényeket és szerkezeteket ültet át színpadi nyelvre, miközben a koreográfia egyre gyorsuló tempót diktál.

A második rész statikusabb, szoborszerűbb. Vihar utáni csend, mely az ürességben és a kezdetekben rejlő lehetőségeket járja körül. Deneys ebben a munkájában az emberi test mulandósága és az isteni szépség között húzódó szakadék áthidalására tesz kísérletet rendkívül vizionárius módon.

A(z) Trafó előadása

Bemutató időpontja:

2008. február 8., Trafó

Stáblista:

Hozzászólások