S valóban, mintha ez történt volna Zolával. Levált róla a részletező ábrázolás, az aprólékos társadalomkritika. Maradt a második császárság könnyed atmoszférája, amelyben a hírhedt és gyönyörű kurtizán módszeresen pusztítja amúgy is pusztulásra ítélt hódolóit és örökletesen pusztulásra ítélt önmagát. Nana társadalmi lényétől megfosztva is, egy modern lélektani drámában is erőteljes emberi lény, akinek kiemelkedő szerep jutott a teremtésben. Érdekes megfigyelni a hírhedt gyönyörű kurtizán kilépését az író szándékából. Nana nem Kaméliás hölgy, aki sorstól leigázott, nem. Nana a sorsát akarja leigázni. Ő nem vakságának, hanem felismerésének áldozata. Társadalomkritikai szempontból: megbotránkoztat egy egész képmutató társadalmat, és "felfalja" legfejlettebb példányait. Miközben - és ettől igazán modern - ő maga is osztályának leghaszontalanabb, legfekélyesebb példánya. Megér ennyi szót Zola: Nana című regényének színpadi változata? Mert hát kit érdekelnek az irodalomtörténeti szempontok? Életben csak az marad, ami az írói szándékon túl is életképes. A szépség varázsa? Az erkölcstelenség öröksége? A társadalmi játszma esélyei?
Nem akarok igazságtalan lenni. Könyvet sem úgy vesz az ember a kezébe, hogy most meg akarom ismerni azt a kort, amely a cselekmény hátterében meghúzódott. Olvasás közben nyilván megismerem, de elsősorban maga a történet érdekel. Az élmény, és ami ebben az élményben Én Vagyok.
A(z) Győri Nemzeti Színház előadása
Hozzászólások