A nemrég elhunyt színészlegenda részt vett egy castingon, de nem bánta, hogy nem lett belőle Bond.
Amikor Roger Moore átadta a stafétát, Sam Neill is esélyes volt arra, hogy ő legyen a következő 007-es ügynök. A 2023-ban megjelent, Did I Ever Tell You This? című önéletrajzi könyvében az új-zélandi színész részletesen felidézte a meghallgatást, ahol a később Halálos rémületben (1987) címen bemutatott epizód egyik jelenetét kellett eljátszania.
Bár a legtöbb színész élete lehetőségének tartaná, ha James Bond lehetne, Neill bevallotta, hogy valójában egyáltalán nem vágyott a szerepre. „Nagyon nem akartam azt a szerepet, míg a barátom, Pierce Brosnan borzasztóan vágyott rá” – nyilatkozta az ausztrál Today műsorában a könyve kapcsán.
A szerepet végül Timothy Dalton kapta meg, utána pedig elérkezett Brosnan ideje is, aki 1995 és 2002 között öltötte magára az ikonikus szmokingot.
Neill, akit a nagyközönség leginkább a Jurassic Park (1993) ikonikus főhőseként ismerhetett, de kulcsszerepet játszott a Vadászat a Vörös Októberre (1990) és zseniális Zongoralecke (1993) című alkotásokban is, 78 éves korában hunyt el, miután szervezete már nem tudott felépülni az évek óta tartó daganatellenes kezelések mellékhatásaiból.
Kiderült, mi okozhatta Sam Neill halálát
A 78 évesen elhunyt színész egykori párja, az ausztrál újságíró Laura Tingle mesélt az utolsó hetekről.
TovábbAmi a nem brit származású James Bondokat illeti, a franchise messze nem olyan tősgyökeresen angol, mint ahogy azt a karakter imázsa sugallja. Rögtön az első Bond, Sean Connery skót volt, az őt váltó George Lazenby ausztrálként ülhetett be az Aston Martinba az Őfelsége titkosszolgálatában (1969) című epizódban, míg a kilencvenes években debütáló Pierce Brosnan tősgyökeres ír. Ha tehát Sam Neill megkapta volna a szerepet, új-zélandiként egyáltalán nem lógott volna ki a sorból.
A legilletékesebb vallott arról, milyen legyen az új James Bond
Az előző 14 Bond-film casting directorát kérdezték arról, mit követel meg a legendás szerep - és mit nem!
TovábbVia: People





