Színház

Naphimnusz

táncelőadás, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Magyar Állami Népi Együttes és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar együttműködése már több évre tekint vissza. Legújabb közös előadásuk, a Naphimnusz, Carl Orff Carmina Buranáját és a Sebő Ferenc komponálta Pannon freskó részleteit állítja színpadra. A produkció, miközben két részre tagolódik, a rendezői szándékok szerint mégis egységes, nagy ívű gondolatként jelenik meg, melynek karakterét a tánc mellett a komolyzenei, a régizenei és a népzenei megszólalások határozzák meg.

A látványos tánckoncert monumentális, hol sodró, hol lírai jelenetei felidézik az európai s benne a magyar kultúra világunkat formáló hatását. Érdemes újra és újra elgyönyörködni benne, mielőtt a mindennapjainkat szorító globalizáció teljesen egységesre gyalulná változatos színeit. A kialakuló kép egyszerre új és ismerős, átélhető és megélhető.

Közreműködnek:
- a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara
- a Nemzeti Énekkar - karigazgató Antal Mátyás
- a Budapesti Ifjúsági Kórus - karigazgató Gerenday Ágnes
- a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus - karigazgató Molnár Éva
- a Szolnoki Szimfonikus Zenekar
- Herczku Ágnes, Sebő Ferenc

A(z) Magyar Állami Népi Együttes előadása

Bemutató időpontja:

2013. január 6., Magyar Állami Népi Együttes

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások