No meg ott az a Paradicsom is, ami ártatlan, ami a teremtés előtt létezett és nem ismerte az eredendő bűnt. Ahogy azonban Paradicsom a történelem során távolodott az Utolsó Ítélet vállasos-morális világától és fokozatosan beépült a művészet tereibe, hamar az egzotikum és a csoda helyszínévé vált, a Pokollal egyetemben. Freitas Paradicsoma így inkább hasonlít Bosch-éra, mint az erkölcsösök nyugvópontjára, egy karneváli paradicsom, akár tetszik, akár nem. Kirívó és heterogén anyaga sokszor hátborzongató. Deformált grimaszolás, andalúziai kutyaemberek Szörnyellával, delirium tremens, Mechanikus Narancs. A harsány érzések gépezete, ahol nem elképzelhetetlen, hogy tűbe lép az ember.
Marlene Monteiro Freitas a Zöld-foki szigeteken született, tanult a brüsszeli P.A.R.T.S.-ban, Amerikában és Lisszabonban, majd egy olyan projektbe kezdett egy lisszaboni bevándorlónegyed közösségével, amelynek a mottója, hogy "nem táncórákat veszünk, hanem próbálunk". Rendszeresen dolgozik olyan koreográfusokkal, mint Emmanuelle Huynn, Loic Touzé, Tânia Carvalho vagy Boris Charmatz. Munkáját a nyitottság, az erkölcstelenség és az erőteljesség fémjelzi.
A(z) Trafó előadása
Hozzászólások