Az 1970-es évekig általános volt, hogy az emberek egész életükben egy munkahelyen dolgoztak, sőt gyakran ugyanannak a cégnek az alkalmazásában álltak, amelynek korábban a szüleik is. Az emberek identitását nagyrészt meghatározta a munkahelyük, a munkaközösség és a szakmájuk. Jelenleg sokkal inkább a "lehetőségek megvalósítása" kerül előtérbe, s némiképp "vesztesnek" tekintik azt, aki nem vált átlagosan hét évente munkahelyet. Az RTGT-ben a Space mégsem próbálja meg idealizálni vagy dicsőíteni a "régmúlt" idők életstílusát - csupán igyekszik tanulni valamit annak alapos vizsgálatából.
A leginkább "performatív kiállításként" meghatározható projekt során a nézők kétpercenként, egyenként indulnak útnak, fülhallgatóval és iPad-del felszerelve. Az üres vagy eredeti állapotában meghagyott helyiségekben különböző útvonalak vezetnek, amelyeket a nézők egyfajta rádiójátékot hallgatva követnek, ugyanakkor az iPad-en futó Layer alkalmazás kiterjesztett valóság technológiájával (augmented reality technology) digitális képi információval ruházza fel a valós helyszínt. Az útvonalak és a történetek oly módon találkoznak, hogy a közönség tagjai egymás történeteinek szereplőivé válnak az út során. Mind a hanginstalláció, mind a projekt képi világa több rétegből áll: 1. a fiktív történet, 2. archív dokumentumanyagok, 3. ex-alkalmazottak emlékei. E rétegek úgy épülnek egymásra, mint az antik romok esetében a régészek által feltárt ősi fal és az arra ráépített rekonstruált fal. A romok esetében a rekonstruált fal segít abban, hogy elképzeljük, hogyan nézett ki eredetileg az épület - hasonlóképpen a RTGT fikcionális kiegészítései is abban nyújtanak segítséget, hogy egy koherens történetet meséljünk el a munkahelyről és a letűnt munkaközösségről.
A(z) Csepel Művek előadása
Hozzászólások