Színház

Sebő-klub Különkiadás

előadás, magyar, 2008.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Tavaly nyáron mutatta be a Kőszegi Várszínház Jordán Tamás rendezésében Csokonai darabját, a méla Tempefőit. A zenét Sebő Ferenc szerezte, és a Sebő-együttes is szerepet kapott a színpadon.

Az előadások nagy sikerrel mentek, mi is élveztük a közös munkát, és ezért úgy gondoltuk, érdemes lenne megmutatni, hogy hogyan is nézett ki a zenekar szemszögéből a produkció.

Meghívtuk hát kedvenc színészeinket a Sebő-klubba, hogy együtt idézzük fel a próbák hangulatát, a nyári emlékeket. Velünk lesz Bodrogi Gyula (Szuszmir, a bohó kelefaktor), aki a Csokonai által lejegyzett első tündérmesét adja elő. A két főszereplő, Fekete Ernő (Tempefői, a szerencsétlen poéta) és Sipos Vera (Rozália) remekül énekelnek és hangszeres tudásukat is megmutatják. Sebő Ferenc pedig beszámol Csokonai európai műveltségéről, ahogy a kortárs bécsi zenét, a görög időmértékes verseket és a magyar népdalt egyaránt magáénak tekintette, és használta.

Csokonai szövege kétszáz év elmúltával is aktuális, meglátjuk, javult-e a helyzet tavaly óta, pénzéhez jutott-e a nyomda, tart-e még Tempefői és Rozália szerelme?

A(z) Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2008. április 26., Nemzeti Színház

Stáblista:

Hozzászólások