Színház

Sleeping Beauty Projekt

táncelőadás, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az előadás alapgondolata a Csipkerózsika-meséből indul ki, és a történetből fakadóan három nagy témával foglalkozik: Halál, Mese, Hétköznapok. A Sleeping Beauty Projekt nézője egy élményközpontú esemény résztvevője, amelyet adott esetben ő maga működtet.
A megátkozott szépség százéves álma, a kastély lakóinak magatehetetlen álomba zuhanása, ébredésük, és a közben megtörtént események nem csupán a fantáziánk számára érdekes díszletek, hanem olyan metszéspontok, amelyek segítségével önmagunkkal szembesülhetünk a mindennapi élet, a pihenés, az álom, a halál és az identitás tereiben. A Csipkerózsika által előhívott fogalmak és kibontandó témák burjánzó sokfélesége, illetve mindennapi életünkhöz való relevanciájuk több különböző (egymást nem kizáró) megvalósítási irányt tesznek lehetővé - és ezek más-más módokon találhatnak utat a közönség felé.
A Sleeping Beauty Projekt egy olyan eseményt kíván életre hívni, amely a kortárs kultúra, képzőművészet, közösségi aktivitások, színház, happening lehetőségeit ötvözi. Az esemény alapja a határterületekre való kimerészkedés vágya a kevert műfajok kísérleti izgalma, a közönség aktivizálása, és a horizontok tágítása. A hétköznapi élet természetes jelenségeinek tematizálása által igyekeznek összetett tartalmakat kibontani, melyek sokszor testpolitikai és egyéb identitáskérsédeket is tartalmaznak. Ez a játék vagy koreográfia a színház üres terében zajlik szinte önmagukra hagyva a nézőket, akiket egy láthatatlan személy, egy hang vezérel, és aktivitásra késztet. Ebben a szituációban a nézők időnként egymás nézőivé válnak. Az interakció nem egy kellemetlen néző-bevonásról szól, hanem egy aktív jelenlétről, a fantáziavilág felnyitásáról, melyben az álom, az ébrenlét, a valóság és a fantáziálás hipnotikus koreográfiájában minden egyes néző ugyanabban a szituációban létezik.

A(z) SÍN Kulturális Központ előadása

Bemutató időpontja:

2017. március 10., SÍN Kulturális Központ

Stáblista:

Hozzászólások