Jó gyerek ez a Titusz, csak csóró. Persze ez hagyján, de hozzá még a haja… Vörös!
Rőt! Tulipiros! A vörös haj pedig elfogadhatatlan! Megengedhetetlen! A
vörhenyesek – mint azt mindenki tudja – mind rosszabbak, mint a többiek, mert…
mások, na. Mindjárt más lesz a helyzet azonban, amikor Tituszt egy parókának
köszönhetően az a szerencse éri, hogy megszűnik vörösnek lenni. Előbb fekete,
majd szőke, aztán veres, akarom mondani, deres hajú lesz (Semmiképp sem veres!
Pfuj!), a hölgyek pedig elalélnak a közelében. Tisztes özvegyasszonyok vakulnak el
látásától, engedik, mit engedik, egyenesen hívják be – először a kertbe, majd a
cselédszobába, hogy aztán végül a kastélyban kössön ki. Felível a karrierje, virágzik
a magánélete, új ruhák, új munkák, Flóra, fauna és verslábak kísérik felfelé tartó
útján… Csak ki ne derüljön, hogy vörös a haja! A piros, az tilos!

A(z) Gólem Színház előadása