A Tejjel, mézzel, Hitlerrel egy pszichiátriai zárójelentés arról az Európáról, aminek egyes országai éppen most is a fasizálódás és a szívességi diktatúra újfajta, gyakran demokratikus álarcot magára öltő közeledéseit éli meg. Bár a darab megírását a korra, és a Harmadik Birodalom tizenkét évének mentalitástörténetére is kiterjedő kutatómunka előzte meg, az írás és az előadás nem törekszik a dokumentarizmusra, a feltétlen történelmi hitelességre. Ellenkezőleg, a hangsúly alapvetően két, eddig a téma kevéssé vizsgált szempontjára helyeződik: az idillre és a vele egy térben jól megférő romlásra. Az előbbi, mint obligát varázsszere a mindenkori zsarnokrendszereknek, annak a minden ponton hamis képnek festékanyaga, amely a jelent, mint a "forradalommal teremtett világunk minden világok legjobbikát" beszéli bele a nagyobb részt passzív, kisebb részt rendkívül aktív lakosság tudatába, így elviselhetővé válik a permanens lelki teher: ez a világ olykor komoly áldozatokat is kíván, de mindig a jövő és a következő generációk érdekében. "Senki sem kérdezősködik, ha már győztünk" - mondta Hitler 1939. november 23-án a Wehrmacht főparancsnokainak. Ez a már korábban is jól ismert elv tette lehetővé mindazoknak a bűncselekményeknek sorozatát, amit a németek ebben a tizenhárom évben elkövethettek, de ugyanezen gondolat mentette és menti föl az amerikai, az orosz, a szerb, a közel-keleti és minden más, a közelmúltban vagy jövőben háborúzó országokat és a demokrácia leépítésén fáradozó kormányokat. A kérdés az, hogy a rothadó idill levében milyen mentális térré változtatják emberek saját közegüket, akiknek vállát a kollektív bűn és felelősség nyomja olyan súllyal, ami alatt kis híján megroppannak, és ami már nem teszi lehetővé a konvencionális társadalmi érintkezési formákat. Ez a közeg őrült, frusztrált és betegességében, labilitásában is a fizikai és idegi összeomlás legszélén áll.
A darabban megjelenő groteszk és abszurditás pontos fénykép arról a valóságról, amit megteremthetnek ezek a valószerűtlen államok és kormányok, és mivel a félelem is fontos összetevője ennek a koktélnak, a darab tere is átláthatatlan, köd borította hely, amit lehetetlen kiismerni és nagyon könnyű benne elveszni. Egyetlen szervező elem lehetséges ebben a térben, maga a vezér, az atya, a háziúr - miközben az angol házaspár a szájtáti külföld képviselői, aki a legkisebb jótéteményekkel is beérve már hajlandó a hallgatásra. Miként a kívülálló és minden jellegében nem oda tartozó Ellie is, aki bár szobalányként dolgozik a házban, mégsem tűnik annak egy percre sem, pontos ellentéteként Eva Braunnak, aki a rendszer legalján fekvő megnyomorítottként lézeng a házban. Különös, egyoldalú kapcsolata van a szereplőkkel egy néma fiúnak, aki az áldozatok nevében, látszólag feleslegesen bolyong a térben, és közelséggel, árnyakkal, fényekkel igyekszik kapcsolatot teremteni jövendő gyilkosaival. A szereplők a rendszer fenntartóinak, résztvevőinek, lakóinak, szemlélőinek és áldozatainak különféle rétegeit jelenítik meg.
A(z) Bálint Ház előadása
Hozzászólások