2025. január 15. (szerda) 19:00Örkény István Színház1075 Budapest, VII. kerület, Madách Imre tér 7.
Tót Lajos községi tűzoltó a kies Mátraszentannán. Háza tiszta, kertje napfényben fürdik. Ha a fia nem szolgálna az orosz fronton, Tót Lajos csak a rádióból tudná, hogy háború van. Amikor a fia parancsnoka egy szép napon megjelenik, hogy Tótéknál pihenje ki a háború megrázkódtatásait, Tót Lajos és családja mindent megtesz azért, hogy az őrnagy jól érezze magát. Mindent, ami emberileg lehetséges. De hogy mi az, ami emberileg lehetséges, ínséges időkben legalábbis nézőpont kérdése. "Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!"
A darab nem Örkény drámáját, hanem regényét adja elõ, ami színpadilag kevesebb, tartalmilag több. A szereplõk szinte felmondják a történetet a díszlet nélküli színpadon, és mégsem unalmas, sõt! Örkény egyszerûen így is jó, meg úgy is jó! Meg mondjuk az sem mindegy, kik mondják fel. A korrajzos betétdalok nem rosszak, de nem sokat tesznek hozzá a történethez. A rendezés kulcsjelenete a dobozolás bábukkal történõ ábrázolása: ez újszerû és segít megõrizni a díszlet mentességet, de bizonyára sokak nem fognak ezért az absztrakcióért lelkesedni. Jól megcsinált darab, ám nem igazán meggyõzö...
Nekem a darab óriási csalódást okozott, egy másik színházi elõadásról van felvételem, meg is néztem, hogy kellemes emlékeim legyenek és el tudjam felejteni az Örkény Színház által elõadott borzalmat.
Kazimir Károlytól Vidnyánszky Attiláig ível Örkény darabjának sikerszériája, ez a bemutató azonban egészen más, egy egészen új színmû. Gáspár Ildikó, az eredeti novella mondataival hatványozva a dialógusokat, kongeniálisan fokozva az abszurditást, lehetõséget ad kortársibb stílus megszólaltatására. A négy székre redukált díszlet Schimmelpfennig Arab éjszakáját idézi, Mácsai Pál rendezésében az ülve gubbasztó narráció, a gesztusjáték és a hagyományos párbeszédek szintézise teremtõdik meg. Öten adnak tucatnyi szerepet, az abszurd komikum, minden ambivalenciát összebékítõ, korszerû stílusában.
Pogány Judit egykedvûen éli a fenyõillatú eseménytelenség mindennapjait, az elhurcolt mozisokat még csak "szegény Bergerék"-nek sem emlegeti, csak "a távoli Oroszországban"
katonáskodó fiáért tesz meg mindent.
"Mélyen tisztelt õrnagy úr! - mondta Tót", Csuja Imre a kétféle hangvételt magától értetõdõ természetességgel egyesíti, erõteljes plaszticitással a kimunkált stilizáltság magasságába emelve a naturális figurát. Mesteri, ahogy dühöng, ahogy megalkuszik, ahogy vissza-nyeri emberi méltóságát. - És hogy tud elkámpicsorodottan álmos lenni... Ha a körülmények úgy diktálják, tojásnyi elemlámpával a szájában énekel, a színészi nagyság fároszaként világítva a világháború sötétjében.
Szállóigévé vált már az "édes Lajosom", de a prózából még erõsebb motívumok kerültek be. Tót álmosságában szivarozásnak véli a levesevést, szájjal beszürcsöl, orrán át meg elégedetten fújja ki Mariska híres grízgaluskáját. A trafóház árnyéka ároknak tûnik, akkor is átugorják, amikor nem vetül az útra, fantasztikus truváj: Mácsai a szereplõk araszoló ujjaival játszatja el a groteszk szituációt. Ficza István Gyuri postásként nyálát lengeti az artézi kút víztükre felett, papként kenetes, rádiójával narrátorkodik, ezüstös fülbevalóival csábítóan érzékelteti Gizy Gézáné csecse becsét. Mint mindenki, õ is elbûvölõen énekli a háborús évek slágereit, a "Minden elmúlik egyszer"-tõl, az õrnagy pusztulását elõre vetítõ Szomorú vasárnap-ig. Baljós komikumú pillanat, amikor a kattogva dobozoló bábúk bejövetelét az V. szimfónia beethoveni ta-ta-ta tááá-ja jelzi.
A realitástól stilizáltba szublimált nagyszerû figurák közül Takács Nóra Diána kislánya emelkedik ki. Nem kell bakfis-pipiskedés, nincsenek befelé forduló tétova lábfejek, az érzelmi reagálások, a százarcú mimika, a szuggesztív színészi jelenlét hitelesíti az emblematikus alakitást. Kacéran hátraveti a fejét, felrobbantott toronyként roskad össze, mindig a legjobb pillantban szólal meg, az utánzó színészettel szemben, a megjelenítõ átélés magasabbrendûségét bizonyítja.
A démoni Latinovits, az atlétikusan bekattant Trill Zsolt után, Epres Attila õrnagya szmokingosan civil, akár a budiszippantós ex-ügyvéd is lehetne, a magasban ringatózó WC-deszkán állongva transzcendens mámorban mereng, gesztusai elegánsak, modora polírozott.
Dehogyis gonosz õ, csupán egyedülvalónak képzeli igazát. A front mögött, partizánveszély ürügyén, lemészárolva apraját-nagyját, falvakat gyújtott fel, esténként pedig gondos kimutatást készített a megölt emberekrõl, lerombolt házakról. Ég a keze alatt a munka! Seperc nyugta nincs, életeleme a harc, a mozgás, az aktivitás. Kerek körmondatokkal ámít, egyszerûen emészthetõ magyarázatokat ad, csikorgó mosolyából a gyõztes középszer hiú elégedettsége sugárzik. Diktátorok között a legveszélyesebb fajta!!! - Megismered? - Vágod?!?
...Vagy dobozolsz tovább?
Nekem a narratíva kifejezetten tetszett és az õrnagy karaktere is. Én is féltem kicsit a díszlet hiányától, de kellemesen csalódtam, szerintem érdekes rendezés volt. Ágika picit valóban "kilógott a sorból".
Egyik kedvenc darabomat jobban elrontani nem is lehetett volna.
Ez volt életemben a 4. Tóték, amit láttam, már az Örkénytõl is és minden idõk legrosszabbika.
A sok szimbólum és narratíva helyett, ha meg is jelenítik az eseményeket, sikeres darab is lehetne. Nem gondoltam, hogy ebbõl a kiváló mûbõl ilyen borzalmas darabot lehet rendezni, de Mácsainak sikerült.
Ágika egy vénecske tehénre hasonlít, nem egy megszeppent 16 éves lányra. Epres erõtlen õrnagy.
A díszletmentesség és a játék hiánya miatt az elõadás mondanivalója félresiklik. A legfontosabb dobozolós jeleneteket is csak imitálni, számomra ez volt a legnagyobb bûn.
Imádom a modern értelmezéseket, de itt ez nem jött össze.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások