Színház

Újvilág

előadás, 120 perc, magyar, 2015.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

A történet főszereplője, Kata, a 16 éves lázadó kamasz, szülei válását követően a korábbi gazdag környezetből egy lakótelepre kerül, ahol számára ellenséges fiatalok élnek. Kiderül, hogy az eleinte ijesztő srácokbármikor bármiben segítenek a családfő nélkül maradt anyának és lányának. Kata új barátain keresztül olyan szélsőséges eszmékkel találkozik, amiket képes szembeállítani szülei szabadelvű nevelési módszereivel és azok kudarcával. A sorsában rokon, érzelmileg sebzett három fiatal egymásra talál. Együtt növesztik fékezhetetlen haraggá sérelmeiket, és keresik azok irracionális célpontjait. A harc az ellenség ellen egyre durvább eszközöket követel, amit úgy tűnik, már a szülők sem képesek megállítani. Az előadás olyan fontos kérdést is feszeget, mint a múlt eltagadása, amit a történetben a felnőttek képviselnek. A cselekmény 1999-ben játszódik, abban az időszakban, amikor az előadás célközönsége, a középiskolás diákok születtek. A nekik tartott előadásokat beszélgetés követi.

A(z) Mentőcsónak Egység előadása

Stáblista:

Hozzászólások