Utolsó tájkép

táncelőadás, magyar, 2005.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Nagy József legutóbbi alkotói korszakának jellemzője a letisztultság, a kevés díszlet és kellék, melyben a lét kérdései egyre plasztikusabban jelennek meg. Az Utolsó tájkép, a Nagy - darabokra jellemző zenei dramaturgiát egy újabb dimenzióba emeli: a díszletek és kellékek mikrofonokkal kihangosítva, Nagy minden mozdulatát közvetlenül is hangzó "zenével" jelzik, kísérik, így a darabban valójában két ütőhangszeres vesz részt. A minden mozdulatot kísérő hangi világ az édeni Aranykor utolsó tájképének paradicsomi világát próbálja megidézni.

"Egy olyan darabot, legalább egy darabot szeretnék megcsinálni, amiben egy-két motívummal is be tudnám érni, és mindent elmondani a lehető legkevesebb képpel, mankóval.
Ahogy Dante az Isteni színjátékot indítja: az életem fele útján vagyok és a másik felét most már az ittlétből szeretném felépíteni.
Lehetek lokálpatrióta, mert a vidék is, ez a város is az univerzumnak a része. Tehát egyúttal lokális és egyúttal univerzális. Arra kell vigyáznom, hogy ez a két minőség egyensúlyban maradjon."

/Nagy József/

A(z) MU Színház előadása

Bemutató időpontja:

2005. szeptember 11., MU Színház

Stáblista

Alkotók

Hozzászólások