Színtársulat

Mandaan



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A zongora, a techno és a dj-zés világából érkező elektronikus zenei producer Andras Toth, aki társ-alapított Akkult kiadóján, valamint amerikai, német, és kanadai lemezkiadóknál (Alphahouse Records, Little Helpers, New Kanada) jelenteti meg zenéit 2007 óta, szóló zongorakoncertjei mellett filmzeneszerzéssel is foglalkozik, összeállva a hazai pop és indie világából feltörő, mára már nagyvilági (USA, Japán, Kína) turnékat megjáró Bohemian Betyars trombitásával,Muhari Krisztiánnal, aki a hágai zenei konzervatóriumban végezte el utolsó tanuló trombita-szakos éveit, hazai tehetségek felkarolásával és zeneírással is foglalkozik, ketten egészen egyedi és előremutató audionális produkciót hoztak létre.


A zenei mozgalmat a duó egy sziú indián eredetű szóval ruházta fel és indította útjára ‘MANDAAN’ néven 2016-ban Budapesten, és egyből egy nagylemezzel debütáltak, ‘Ambar’ címmel, ami digitális formában és CD-n jelent meg a Magyar Zeneműkiadó és az Akkult Acoustic kiadó közreműködésével.


Trombita: Muhari Krisztián Ákos
Zongora: Tóth András

Tagok

 

Hozzászólások