A Big Time Rush egyik napról a másikra vált szenzációvá, miután 2009-ben a Nickelodeon csatornán elindult az azonos nevű sorozat. A tévéműsor négy hokijátékos kalandjait követi, akik Minnesotából költöznek Hollywoodba, miután kiválasztották őket egy fiú bandához. A sorozat hatalmas siker lett és később Carlos, Kendall, James és Logan a való életben is zenekart alapítottak, három stúdióalbumot megjelentetve és a világ számos országában élőben be is mutatva azokat. A sorozat 2013-ban ért véget, majd még négy aktív év után a zenekar tagjai úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják, de az évek során sem kopott barátságuk. 7 év után a Big Time Rush tagjai, hogy örömet szerezzenek a világszerte karanténban lévő rajongóiknak, úgy döntöttek, hogy együtt lépnek fel, hogy a szeretet és az összetartozás üzenetét közvetítsék.
Ezt hamarosan követte a Worldwide című slágerük akusztikus verziójának előadása - természetesen fizikai távolságtartással. Ezek a fellépések őrületes érdeklődést értek el, mind a rajongók, mind a média körében, a Big Time Rush-t csak 2020-ban több mint 10 millióan streamelték. A tévéműsor negyedik évada 2021 márciusában került fel a Netxlixre és a Top 10 legnépszerűbb tartalom között szerepelt.
A zenekar 2021-et az iHeartRadio Jingle Ball bálján zárta, valamint két teltházas koncerttel Chicagóban és New Yorkban, megfejelve mindezt a Call It Like I See It című szám megjelenésével, amely 8 év után az első kiadott daluk volt.
Az együttes 2022-t erősebben indította, mint valaha, a nagysikerű teltházas Forever turnéval és új slágerek kiadásával. 2023 júniusában jelent meg az Another Life, amely 10 év után a zenekar első stúdióalbuma volt és amelyet egy deluxe verzió kiadása is követett. A Big Time Rush 2023-as Can’t Get Enough turnéja végig teltházzal futott. A zenekar 2022-es és 2023-as körútja során több mint 600 000 jegyet adott el.
Hozzászólások