Zenekar

Jóvilágvan



Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Megalakulás: 2007



A jóvilágvan egy viszonylag új zenekar, 2007-ben kovácsolódott össze fiatal kreatív zenészekből, ezzel ideális környezetet teremtve bizonyosötletgazdag kellemes munkának, önkifejezésnek, amely a zenekartagokban évek alatt érlelődött, ám más formációkban nem emelkedett a felszínre. Szerencsésnek mondható találkozás ez, hiszen a tagok nemcsak zenei, szakmai téren kommunikálnak, van egyfajta intellektuális összhang is, amely szoros barátságot eredményez. Ez mindenképpen pozitívumnak mondható, sőt elengedhetetlen, s aztán nélkülözhetetlen. Aki dolgozott közösségben, az bizonyára tudja ezt. Hobby zenekarnak indult, lazításképpen több más tarka zenekar mellett, egyfajta szabad asszociációnak a hangszerek között, ám a társadalmunkra jellemző tempó csak kivételes esetekben engedményez ilyesfajta nyugott állapotot, a gyorsulás pedig ösztönöz, hogy kidolgozzák ötleteiket, tálalják, megetessék. A zene nehezen behatárolható, sokszor nyugodt, minimál, máskor elektronikus káosz, ami gyakran egyfajta pszichedelikus orgiába torkoll. Több zenei stílust ötvöz, helyet kap itt többek között, a népzene, jazz, fusion, drum n bass, funky.



Tagok:

Bokor Réka - ének

Gazdík Miroslav - basszusgitár

Géč Martin- dob

Szabó Máté - gitár

Trencsík Pál - billentyű, hegedű

Tungli Tamás - perka

Valasek Zoltán - gitár

Hozzászólások