Zenekar

Ocho Macho



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Megalakulás: 2003
Eredeti céljuk egy vérbeli bulizenekar összehozatala volt, de a kezdeti időszak feldolgozásaival aratott sikerei arra ösztönözték őket, hogy saját dalokat is kezdjenek írni. Tagcserék és hosszas vívódás után kialakult, hogy vidám, Dél-Amerikára és a Karib szigetvilágra jellemző zenét fognak játszani, vegyítve a latin hangzást a reggae-vel.


Miközben bejárták Magyarországot, valamint a szomszédos Ausztriát, a közösen töltött idő és befektetett energia meghozta gyümölcsét: 2007 őszén megjelent háromdalos maxi lemezük, melyet 2008 karácsonyán követett az először szerzői kiadásban megjelent El Mundo Fantástico című albumuk. A következő év meghozta az átütő erejű sikert: koncertjeik rendre teltházasak, kis klubokban és szabadtéri nagy színpadokon egyaránt megfordulnak, és 2009 őszén megjelent első hivatalos nagylemezük a CLS Music gondozásában.


A zenekar a sok koncertezés hatására lassacskán elismert vendégévé válik a legtöbb jelentős hazai és osztrák fesztiválnak, így többek között felléptek már a Pannónia Fesztiválon, a VOLT-on, az EFOTT-on,a pécsi Rockmarathonon, a Campus fesztiválon, az Alterábán, a Szigeten, és a SZIN-en is.


Tagok:
Müller Péter - billentyűk
Csík Andor - trombita
Mersics György - dob
Kirchknopf Gergő - ének
Mike Gotthárd - gitár
Tompa Krisztián - ütős hangszerek
Szalai Márton - basszusgitár
Mórocz András - trombita


Lemezek:
El Mundo Fantastico, 2008
Puskás - Pancho Bum-Bum-Bum, 2010
Online a világ, 2011
De Puta Madre, 2014
PUNK, EP, 2015
International, 2016


Hozzászólások