Talán furcsa belegondolni, de Platón közelebb van hozzánk időben, mint az ősi egyiptomi civilizáció kezdete Platónhoz. Ennek ismeretében viszont már nem nehéz elképzelni, hogy Platón és a hellén bölcselkedők, filozófusok és matematikusok – Pithagorasz, Thalész, Arisztotelész – egyaránt tanultak Egyiptomban és nagy hatást tett rájuk az ottani hagyomány. Mégis, ha a nyugati gondolkodás szellemi alapjaira gondolunk, elsősorban a görögök jutnak eszünkbe, és Platón, akihez képest minden későbbi filozófus csak lábjegyzet a lap alján. Pedig létezett egy tanító, aki a mítoszok szerint több mint ötezer évvel ezelőtt istentől kapta a kinyilatkoztatást. Nemcsak tanító volt, hanem varázsló és isteni küldött is – és minden bizonnyal nem valós személy. De ez az ókori embert nem zavarta. Miért is zavarta volna? A tanítások túlélik az embert, mert a szellem tovább él, mint a hús.

Hermész Triszmegisztosz alakjával nem könnyű mit kezdeni.

Sehogy sem fér a modern ember fejébe, hogy minek tartson egy ősi alakot, aki több évszázadon, korokon és eónokon át inspirálta a kultúránk gondolkodóit Platóntól Newtonon át Jungig és Hamvas Béláig.

Hogy ki volt ő? Íme, amit tudunk: neve azt jelenti, a Háromszorosan Legnagyobb. Alakjában a bölcsesség és az írás egyiptomi istene, Thot, valamint az istenek hírnöke, Hermész egyesül, de abban nem vagyunk biztosak, hogy voltak-e követői, mint Mózesnek vagy Jézusnak, hívei alkottak-e valaha gyülekezeteket. Valószínűleg nem. De Hermész Triszmegisztosz misztikus tanai a történelem során többször is „megfertőzték” a környező vallásokat és kultúrákat. Hatottak a héber hagyományra, miután a zsidó nép érintkezésbe lépett Egyiptommal, a görög filozófiára, Mezopotámiára, a káldeusokra. A Krisztus utáni I. században, amikor a Földközi-tenger környékén afféle olvasztótégelye alakult ki a görög, a zsidó, a latin, valamint a keresztény gondolatoknak, Hermész Triszmegisztosz tanításai újra előkerültek. Eljutottak a kelet-római birodalomba, Nyugat-Európa eretnek közösségeihez, a gnosztikusokhoz és a zsidó kabbalistákhoz is.

Amikor a törökök 1453-ban elfoglalták Bizáncot, Cosimo de’ Medici firenzei bankár írnoka, Marsilio Ficino éppen Platón-fordításán dolgozott, hogy idős patrónusa olvashassa a nagy görög filozófust, mielőtt meghal. Medici szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket, rengeteg ügynöke járt Európában, akik kincseket hajtottak fel könyvtára számára. Egyikük Macedóniában felfedezett egy kiadást, amiről tudta, hogy ínyére lesz Medicinek. Hermész Triszmegisztosz írásainak szinte teljes gyűjteményéről volt szó. Patrónusa parancsára Ficino rögtön félretette Platónt és nekilátott a Corpus Hermeticum fordításának.

A reneszánsz ember úgy képzelte, minél ősibb egy irat vagy egy tanítás, annál közelebb áll az ún. „elsődleges kinyilatkoztatáshoz”.

Bizonyos értelemben éppen fordítva gondolkodott, mint mi, hiszen a modern tudomány a legaktuálisabb tanulmányokat fogadja el helyesnek, a legújabb szellemi irányzatokkal azonosul szívesen. Abban az időben, amikor Marsilio Ficino vezetésével megalapult az Academia Platonica, a neoplatonisták egy bizonyos „eredeti teológiáról” beszéltek, amit az emberiség a civilizáció hajnalán kapott istentől. De ahogy a firenzeiek Platón tanaiban keresték ezt a kinyilatkoztatást, úgy nézett Platón a maga korában Hermész Triszmegisztoszra és a hermetikus hagyományra. Meg persze rá figyeltek az alkimisták, akik a szellem, a lélek és az anyag egyesítésére törekedtek. Ez lett volna a lapis philosophorum, a bölcsek köve.

A misztikus tanok a felvilágosodással sem tűntek el, még akkor sem, ha a racionális gondolkodók babonának tartották és lesöpörték az asztalról.

Isaac Newton, aki higanymérgezésben hunyt el, és a Cambridge-i Trinity College-ban őrzött hajtincsei máig magas koncentrációban tartalmaz higanyt, elsőként fordította le angol nyelvre a hermetikus filozófia „tízparancsolatát”, a Smaragdtáblát, más néven a Tabula smaragdinát. Mi több, úgy gondolta, alkímiai és bölcseleti írásai fontosabbak lesznek, mint a dinamikatörvények, amelyek az általános iskolai fizikakönyvekben vastag betűvel szerepelnek.

A hermetikus tanok a 20. században a pszichológiával tértek vissza a köztudatba. Carl Gustav Jung az alkimista szimbólumokat integrálta a pszichoanalízisbe, az összehasonlító vallástudomány úttörője, Mircea Eliade pedig a beavató rítusok és a teremtés „mesterségét” látta az aranycsinálók igyekezetében. Hermész Triszmegisztosz ősi kinyilatkoztatásai azonban éppoly rejtélyesek, mint mindig is voltak.

Titkos tanítások – ahogy nevezni szokták őket, mert csak a figyelmes olvasó és gondolkodó számára tárják fel lényegüket.

Szinte lehetetlen feladatra vállalkozott a magyar alkotócsapat, Hamvas Endre Ádám, László Levente, Tar Ibolya és Kárpáti Gábor Csaba, amikor belevágtak a Hermész Triszmegisztosz bölcsessége című vaskos kötet elkészítésébe. A könyv a hermetikai alapszövegeket tartalmazza, valamint magyarázó jegyzeteket és tanulmányokat több mint 600 oldalon. Megtalálható benne a Corpus Hermeticum tizenhét szövege, az Asclepius dialógusai és a Tabula smaragdina –nagyszerű fordításban. De illusztrálandó, hogy milyen nagy utat jártak be Hermész tanításai, a kötetben szerepel a hellenisztikus asztrológia II. századbeli kézikönyve, a Liber Hermetis is.

Nehéz arra a kérdésre válaszolnom, hogy mit jelentenek Hermész Triszmegisztosz tanítsai ma – hatvan évvel a holdraszállás után, egy apokaliptikus klímakatasztrófa kezdetén, amikor a bolygók mozgását már nem szakállas alkimisták figyelik, hanem a 11 tonnás Hubble-űrteleszkóp.

A Corpus Hermeticum egyik legismertebb dialógusa, a Poimandrész szerint a teremtésben alkotó Értelem sebes mozgásra késztette a szférákat, körpályára helyezte a bolygókat, majd megjelentek az állatok és az értelemmel bíró ember. Az ember, aki látta a teremtés szépségét, maga is teremteni akart. Szerelembe esett a természettel, és testté lett. A természet körülölelte, és azóta is ebben az ölelésben élünk. Így lett az ember egyszerre anyagból és szellemből.

Bárhogy is szeretnénk visszatérni a természetbe, bárhogy is szeretnénk néha egyszerűen fejlett állatoknak gondolni magunkat – vagy komplikált érzelmekkel bíró növénynek, amelynek napfényre, vízre és törődésre van leginkább szükségük –, van bennünk valami, ami nem a föld, hanem a csillagok felé tekint. A sci-fik szerint hamarosan más bolygókon fogunk élni, de már Ikarosz mondájában is a repülés volt az ember leghőbb – és leghiúbb – vágya. És miközben értelemmel bírunk, állati ösztöneink szintén uralkodnak rajtunk. Hermész Triszmegisztosz szerint

az ember „túl van a kozmosz rendjén, mégis rabszolgájává lett a világ rendjének, és nem alszik [öntudatra ébredt], mert attól származik, aki maga sem alszik, mégis uralkodik felette a szerelem és az álom.” (35. oldal)

Hermész Triszmegisztosz korokon és kultúrákon átívelő hatása máig tart. Kozmológusok, klasszikafilológusok, filozófusok és tudósok olvassák. Szerencsére most már könnyebb.

Hamvas Endre Ádámék könyvét mindenkinek ajánlom.

Azoknak is, akik nem a Jupiter és a Szaturnusz együttállása alapján döntik el, hogy milyen legyen a következő napjuk, hetük vagy évük. Azoknak is, akik rajongnak a Harry Potterért,  a Vörös Oroszlánért Szepes Máriától, Hesse Napkeleti utazásáért vagy az acid house-ért. Azoknak is, akik földönkívüliek üzenték meg egy acidhouse buliban, hogy Minden Egy. És főleg azoknak, akik szeretnének megnyugvást találni a gondolatban, hogy nem vagyunk egyedül a világban, hiszen minduntalan analógiákat találunk, fent és lent is. A legismertebb hermetikus jelmondat szerint, amelyet együtt üvölthetnek hippik, filozófusok, tudósok és most már én is:

„ami alant van, olyan, mint ami fent van, és ami fent van, olyan, mint ami alant van.”

Szenzár Kiadó, 2020.