Kis népek íróinak örök vágya, hogy kikerüljenek a világ színpadára. Esetünkben ennek főnyereménye: megjelenés az Amerikai Egyesült Államokban, illetve Németországban.
Nehéz megérteni, hogy amikor a miénknél sokkal gyöngébb munkákat adnak ki odaát, miért nem kerülünk sorra. Fájó tény, hogy azok az amerikaihoz képest kis népek, amelyeknek a nyelve nem áll annyira távol az angoltól vagy a némettől, esetleg a franciától vagy a spanyoltól, itt is előnyt élveznek, íróik munkássága egyszerűbben jut a kinti befolyásos szerkesztők kezébe, mint mondjuk egy bolgár regény. Ámbár a bolgár legalább szláv nyelv, oroszok azért élnek a korlátlan lehetőségek hazájában szép számmal.
Voltam olyan szerencsés, hogy az Apák könyvét nagy kiadó vette meg az USA-ban, s olyan tekintélyes lapok is méltatták, mint a New Yorker vagy a New York Times. Utóbbiban a kritikus a hatalmas lelkendezés után azzal zárta a cikkét: látja a neten, hogy Miklos Vamosnak több mint húsz kötete van, s azon belül több mint tíz nagyregény.
Üzenet az amerikai kiadójának: Még, MÉG!
Akkor azt hittem, most megfogtam az isten lábát, s kiadnak többet az említett könyveim közül. Ám – nem történt semmi. Éppen kitört a válság. Az egyik.
Válság most is van. De kezdem azt hinni, mégsem ezen múlik. Szabatos tanulmányt olvastam az amerikai könyvkiadásról a neten (Beyond Words). A szerző Maria Diment, Oroszországban született, de az atlantai egyetem fordítástanszékén – ilyen is van – oktat. Ő a számok felől közelít. Megállapítja, hogy az USA könyvpiacán a kétezres évek elején még több fordított mű állhatott az eladási listák élén. Újabban azonban a fordított könyvek mindössze három (azaz 3) százalékát teszik ki az összes megjelentnek, s azok is főleg erre szakosodott, kisebb nonprofit cégeknek köszönhetőek, így országos terjesztőhálózatba csak kivételképpen kerülnek.
Ok. De azért… százból három?! Csöppet sem biztató. Olaszországban a termés ötven százaléka a külföldi irodalom. Hazai számot nem tudok, becslésem szerint nálunk is ez lehet az arány.
Az okokat sorra véve Maria Diment megállapítja, hogy nemcsak a fordított művek száma mutat csökkenő tendenciát, hanem a könyvpiac egésze is. További probléma, hogy míg Európában szinte minden jelentős könyvkiadónak van idegennyelvű szerkesztősége, az USA-ban ez ritkaság. Ha mégis foglalkoznak más országok termésével, ez főleg a nagyobb nyelvekre korlátozódik: spanyol, orosz, kínai. Az indoeurópai nyelvek írói juthatnak még gyakrabban szóhoz, a spanyol, a francia és az olasz. Ennek fényében nagyon meg kell becsülnünk azokat az íróinkat, akik be tudnak kerülni az USA piacára.
Bravó, Dragomán György, Nádas Péter, Esterházy Péter!
Kormánypárti hátszelétől eltekintve jó kezdeményezés lehet a Petőfi Irodalmi Ügynökségé, mely sok pénzt áldoz arra, hogy kortárs szerzők novelláit anyanyelvi fordítók tegyék át angolba, s azokat megjelentessék az ügynökség által finanszírozott és nyomtatott folyóiratban, ami ugyancsak komoly anyagi erőfeszítés révén eljut bizonyos kinti könyvesboltokba. Ha ennek hatására az észak-amerikai könyvkiadók érdeklődését sikerül néhány hazai szerzőre irányítani, igazán büszke leszek. Mert szerintem az a legfőbb akadály, hogy nem rendelkezünk színvonalas, megmutatható fordításokkal, jószerivel csak a nyersfordítást alig felülmúlókkal. Fordításnál a célnyelv anyanyelvi birtoklása és némi írói tehetség (képesség) alapfeltétel.
Ugyanakkor kihúzhatjuk magunkat, fordított irányban jól állunk, rengeteg jó külföldi mű jut el a hazai olvasókhoz az itthoni kiadók és a magyarra fordítók jóvoltából. Ehhez ugye magyarul kell tudni nagyon, és íróul valamennyire. Nálunk szerencsére hagyományosan az írók és költők jelentős része fordít, amolyan másodállásképpen.
Az említett tanulmányban akad jó hír is: a Fordítások Adatbázisa szerint a szerzők elsöprő többsége volt férfi húsz évvel ezelőtt, az arány az idő múlásával fokozatosan változott a nők javára, jelenleg már csak 59,9–35,7. Hajrá, nők!
Idefenn a Holdon sok minden nincs, például nőíró sem. Sajnálom. Igaz, férfi kolléga sem lakik errefelé. Lapzártakor egyedül tartom a frontot. Ha sikerülne megtanulnom holdlakó nyelven, a később fölbukkanó bennszülöttek irodalmát én fogom bemutatni olvasóimnak. Utána igyekszem a marslakók beszédét és esetleges irodalmát is magamévá tenni.
Mint látható, hosszabb távra tervezek.
