Átmeneti lakhelyem planétáján szélsőséges a hőmérsékletingadozás, plusz százharminc és mínusz 160 Celsius fok között bármennyi lehet. Emiatt tehát ne irigyeljetek. Noha most kellemes, a régi otthoni tavaszihoz hasonló az időjárás. Légkör persze gyakorlatilag nincs.
Hallom, az óbolygó számomra legfontosabb részén (Hungary) a hőmérők mutatója vagy higanyszála a plusz negyven fok Celsiushoz közelít. Te jó világ! Hosszú életem során ilyen meleget még nem éltem át soha a hazámban. Ehhez sivatagba vagy a tengeren túlra kellett mennem.
Aggódom, mi lehet a növényekkel, a madarakkal, a rovarokkal, az állatokkal.
Az emberekért kevésbé, mert ők felelősök. Elsősorban a politikai döntések meghozói, sok évtizedre visszamenőleg.
Eszembe jut egy nagypapa – nem az enyém, osztálytársamé –, akinek visszatérő siráma így hangzott: Az én időmben nem voltak ilyen esős tavaszok (száraz telek, viharos őszök)! E gondolkodásmódtól idegenkedem, gyanítom, hogy
a múltra még maga a múlt sem emlékszik pontosan.
De negyven fokra a közép-európai ember se testileg, se lelkileg nincsen fölkészülve. Pedig, ha hihetünk a tudomány fölkent papjainak, ez még csak a kezdet.
Avi Loeb (a Harvard csillagászati tanszékének vezetője) szerepelt már e rovatban. Ő az, aki szakkönyvben bizonygatta, hogy az egünkön szokatlan sebességgel áthúzó fényszivar csakis távoli civilizáció követe vagy üzenet lehet. Aztán új témát keresett, hasonlóan fölkavarót.
Vajon mennyi idő jut még az emberiségnek ezen a földgolyón?
Ifjabb kutatókat is arra buzdít, ennek részterületeivel foglalkozzanak. Mert a legégetőbb problémánk az, hogy ezt meghosszabbíthassuk, bármi áron.
Az összkép siralmas. Vélhetőleg a mi civilizáció felnőttkorának végén járunk, meglehet, hogy csak két-három évszázad maradt.
Drága földiek, én ezt nem értem. Az a technológia, amellyel a nagyhatalmak katonai ereje rendelkezik okos bombáktól az űrhajókig, mesterséges intelligenciától bármit kinyomtató printerekig, ne volna képes valamiféle megoldásokra a klímakataszrófa elkerülésére? Nincs lehetetlen ember, csak tehetetlen ember, mondta egy másik nagypapa, történetesen egy színésztestvérpáré. Politikusokra is áll.
Ezek után csak az a kérdés, hogy mit tehetünk mi, hatalommal és magas állással nem rendelkező honpolgárok. Persze-persze, takarékoskodjunk a vízzel és az energiával, szelektáljuk a szemetet, óvjuk természeti környezetünket. Ez volna az izraeli hadvezetés által alkalmazott kis lépések taktikájának civil módszere. De vajon mennyit segít, mennyit ér? Érdemes válasz csak szakembertől jöhet.
Több neves kutató úgy véli, korábbi, a mi körülményeinkre emlékeztetőek között létrejött civilizációkat kéne keresni és találni az űr végtelenében, akkor is, ha már kipusztultak.
Vizsgálatuk nyomán talán elkerülhetnénk az ő hibáikat. Mások arra szavaznak, hogy a Föld elnéptelenedése szinte biztosra vehető, a kivezető út az lehet, ha tömegesen áttelepül az emberiség más, lakható bolygóra.
Ha ez igaz, előfutár volnék. Ennek fényében: érdemes-e egyáltalán visszatérnem a Földre? Önzetlenségem sajnos nem elegendő ahhoz, hogy örömmel és csokorral fogadjalak benneteket. Virág itt amúgy sem terem, talán babér sem, szólok előre. Keressetek más, nagyobb, barátságosabb égitestet, és ne sajnáljátok az űrkutatásra fordított milliárdokat, se dollárban, se rubelben, se jüanban, sőt még forintban sem, bármilyen nevetségesen hangzik az, hogy magyar űrprogram.
Mára ennyit enged a terjedelem. (A témára vissza kell térnem majd, attól tartok.)
