Újabban rengeteg szó esik a holokausztban elpusztított zsidókról, véleményem szerint nagyon helyesen. Főleg annak fényében, hogy a világ – s különösen hazánk – lakossága milyen sokáig próbált úgy tenni. mintha semmi nem történt volna, élhetnénk tovább ugyanúgy, mint annak előtte. Ám erre nincs mód.
Kevesebb a beszéd és az írás arról, hogy milyen sok cigányt – vagy romát – semmisítettek meg a nácik Auschwitzban és más haláltáboraikban. Nem tudom, mennyire közismert, hogy volt külön Zigeurnerlager. Szomorú tény, hogy a láger személyzete – nevezzük őket hóhéroknak –1944. május 16-ára tervezték, hogy a cigánytáborban őrzött romákat megsemmisítik. Miért? Sajnos éppen azért, mert aznapra várták az első transzportot Magyarországról, a tehervagonokban rengeteg magyar zsidó érkezett a rámpára. Nekik akart helyet teremteni Rudolf Höss táborparancsnoka cigányok likvidálásával.
Csakhogy egy lengyel politikai fogoly, bizonyos Tadeusz Joachimowski megtudta, hogy a nácik erre készülnek (arról nincs tényadat, hogy milyen módon. Ő előző nap, május 15-én csöndesen értesítette a romákat. Akik pedig alaposan fölkészültek.
Amikor az SS fegyveresei nekiláttak, hogy elvezessék a megsemmisítendő tömeget a gázkamrákhoz, annak tagjai egyszerűen megtagadták az engedelmességet, és a barakkokban maradtak. Amikor a katonák behatoltak, a romák kövekkel dobálták őket, aztán ásókkal, késekkel rudakkal támadtak rájuk.
A nyalka SS egység meghátrált a sokszoros túlerőtől. Ilyesmire még nem volt példa auschwitz történetében.
Több hónapnyi haladékot nyertek az akcióval a romák. Végül Himmler elrendelte, hogy a dolgozni tudó cigányokat átszállítsák egy másik lágerba. Auschwitz-Birkenauban csupán néhány ezren maradtak közülük, főként gyerekek, öregek és nők. Ők is próbáltak ellenállni, amikor jöttek értük, de ez már nem járt sikerrel, augusztus másnapján ölték meg mindannyiukat, különös kegyetlenséggel.
Van erről tanúvallomás, Jaques Altman francia zsidó, aki megérte a tábor felszabadulását, arról számolt be, hogy aznap a rámpát vörösre festette a vér, húscafatok borították, tőből leszakított kezek, lábak, és bármily hihetetlen, kis darabokra zúzott koponyák, amelyeken tankok lánctalpai hajtottak át. Mindezt Altmannak és társainak kellett valahogyan összeszednie.
Az augusztus másodikán legyilkolt romák száma huszonegyezerre tehető, jelentős részük honfitársunk volt. Ez nem pontos adat. Az sem, hogy a roma holokausztban körülbelül háromszázezren vesztették életüket.
Augusztus másodikát az ő emléknapjukként tisztelik világszerte, ilyenkor főhajtva emlékeznek rájuk. Vajon Magyarországon eszébe jutnak-e valakinek? Én a magam halk modorában szólok. Hátha.
Egy anekdotával zárnám soraimat. Gondolom, rengetegen ismerik Mészöly Kálmán (v. ö. Szőke Szikla) és Farkas János nevét, híres focisták voltak az ezüstkorszakban. Állítólag egy kimerítő meccs után bementek egy kocsmába. Az ott iddogálók üdvrivalgással fogadták őket. Valaki odaszólt Farkasnak: Bármit kérsz, cigány, én fizetem! Mészöly erre odaugrott, s leütötte az illetőt. Farkas pedig: De Kálmán, ezt miért, tudod te is, nem titok, hogy cigány vagyok! Mészöly bólintott: Igen, de nem neki.
Ennek szellemben kéne éldegélnünk itt együtt, hazám és környékünk összes népei, a Kárpát-medencében.
